Belföld

Vége a szavazásnak – Ők a legszebbek, ők a nyertesek

Sok ezer szavazat, sok ezer szavazó részvételével ma este megszületett a végeredmény, és hogy még több házikedvenc tulajdonos örüljön, nem is csak az első három, hanem az első hét helyezettet díjazzuk.

Nagyon örülünk, hogy játékunkban 55 fotón, több mint 70 házikedvencet neveztek kedves olvasóink, annak pedig még jobban, hogy a fotókra tízezer szavazat érkezett. Éppen ezért úgy gondoltuk nemcsak három, hanem hét ajándékot osztunk ki, sőt a szavazók között is sorsoltunk. Reméljük, mindenki megelégedésére.

Nagyon izgalmas volt ez a verseny, fordulatokban is bővelkedett. A játék első hetében még kiegyenlített volt a mezőny, majd páran megugrottak, de a vége ismét szorosra sikerült. Az első helyezett bőven többet kapott mint 1000 szavazat, ezt pedig egy-egy politikus is megirigyelhetné választásokkor.

Akkor nézzük kikre érkezett a legtöbb szavazat, ők a legszebb házikedvencek!

A nyertesek

1.  Dexter 1077 szavazat, gazdája Barta Anett, Nyereménye : óriási ajándékcsomag a Herbária Zrt jóvoltából

2.  Nina 886 szavazat, gazdája Kotré Zoltánné, Nyereménye : ajándékcsomag a Kék Kereszt Állatgyógyászati Centrum jóvoltából

3.  Kíra 717 szavazat, gazdája Kádár Gábor,  Nyereménye : ajándékcsomag és 3000 Ft-os vásárlási utalvány a Pumukli Díszállat Kereskedés jóvoltából

4.  Kenzó 561 szavazat, gazdája Szekeres Péter,  Nyereménye : nagy ajándékcsomag a Herbária Zrt jóvoltából és 1000 Ft-os vásárlási utalvány a Pumukli Díszállat Kereskedés jóvoltából

5.  Carlos 266 szavazat, gazdája Kenéz Sándor,  Nyereménye : közepes ajándékcsomag a Herbária Zrt jóvoltából 1000 Ft-os vásárlási utalvány a Pumukli Díszállat Kereskedés jóvoltából

6.  Fiona 255 szavazat, gazdája Enyedi Ibolya,  Nyereménye :  ajándékcsomag a Kék Kereszt Állatgyógyászati Centrum jóvoltából

7.  Pötyi 249 szavazat, gazdája Arany István Nyereménye :  ajándékcsomag a Pumukli Díszállat Kereskedés jóvoltából

+ 2 : két szerencsés szavazónk a Herbária Zrt ajándékát nyerte, ők pedig : Czirok Laura Panna, Házi Jánosné (telefonszámukkal regisztráljanak a vasarhely24@sanomamedia.hu email címen)

Minden részvevőnek szívből gratulálunk, nekik és szavazóinknak is köszönjük a remek játékot, mely nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül. Ha rajtunk múlna szívünk szerint mindenki ajándékot érdemelne.

Kövessék továbbra is figyelemmel a Vásárhely24 oldalát és facebook profilját, hamarosan újabb játékkal jelentkezünk!

A nyeremények

A nyertesek nyereményeiket átvehetik munkanapokon 8 és 14 óra között a Vásárhely24 szerkesztőségében, Hódmezővásárhelyen a Szent Antal utca 15 szám alatt. 2. és 6. helyezettünk nyereményét A Kék Kereszt Állatgyógyászati Centrumban, dr. Horváth Zoltán állatorvosnál vehetik át, nyitvatartási időben a Szántó-Kovács János utca 43 szám alatt. A Pumukli Díszállat Kereskedés utalványai egy évig válthatók be az üzletben, az Andrássy utca 32 alatt. A Herbária termékek, amennyiben elfogynak, szinte bármelyik gyógynövényboltban, patikában megvásárolhatók.

Az ajándékokat postázni, cserélni, készpénzre váltani nem áll módunkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik