Belföld

Emlék a háborús hősöknek

Emlékművet állítottak a fejfa nélküli katonasíroknak Vásárhelyen.

Hat éve kutatják és gondozzák a helyi hadisírokat a Vásárhelyi Történelmi Vitézi Rend tagjai. Ennek mára látható eredménye is van, mondta a rend két tagja Kovács Ferenc és Nagy László. Vásárhely minden temetőjében az összes első és nagyrészt a második világháborús hadisírokat is rendbe tették, letakarították, környezetét kicsinosították.

Halottak napja közeledtével a Hadisírgondozó Hivatal és a Vitézi Rend a helyi honvédség segítségével emlékművet állítottak azoknak a katonáknak is akiknek nincs, vagy már az idők során eltűnt a sírja.

Emlékművet a református és a katolikus temetőben is állítottak, támogatást Nagy Zoltán református lelkésztől, a Hadisírgondozó Hivataltól kaptak, de leginkább a rend vásárhelyi tagjai saját zsebből szponzorálják az ilyen és ehhez hasonló hagyományőrző kezdeményezéseket.

A tagok tovább folytatják a kutató és gondozó munkát, ugyanis még számtalan feltérképezetlen sír van a vásárhelyi temetőkben, közöttük olyanok is, amelyekre még az előző rendszerben rátemettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik