Belföld

Fizetheti a perköltséget egy devizahiteles pár

bíróság (bíróság, ítélet)
bíróság (bíróság, ítélet)

A perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság egy devizahiteles házaspárt. A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk a több tízezer forintos perköltséget.

Az OTP által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a Léhmann György siófoki ügyvéd által képviselt devizahitelesek azért indítottak pert az OTP ellen, hogy a bíróság mondja ki a szerződésükben az egyoldalú szerződésmódosításra vonatkozó kikötés érvénytelenségét.

Semmisnek tekinthető

A házaspár 2007-ben vett fel több mint 4 millió forint japán jenben nyilvántartott kölcsönt. Beadványuk szerint az OTP Bank úgy emelte folyamatosan a törlesztőrészleteket, hogy ehhez nem volt joga. A szerződés a felperes házaspár szerint ezen túl megsérti a szimmetria, az arányosság elvét, tisztességtelen és alakilag is hibás, így semmisnek tekinthető.

Az alperes bank álláspontja szerint a szerződés a jogszabályoknak maximálisan megfelelt. A szerződés részletesen tartalmazza az oklistát, amely alapján egyoldalúan módosítható a szerződés.

A bíróság a felperesek keresetét alaptalannak nyilvánította, egyebek között azért, mert a Polgári törvénykönyv szerint nem minősülhet tisztességtelennek a szerződési feltétel, ha azt jogszabály állapítja meg.

Alakilag megfelelő

A szerződést alakilag is megfelelőnek tartotta a bíróság, így az nem érvénytelen és nem is tisztességtelen. Az oklista egyértelműen és részletesen tartalmazta azokat a körülményeket, amelyek teljesülése esetén a bank megváltoztathatja a hiteldíjat, így az megfelelt az átláthatóság elvének. A szimmetria elve sem sérült, valamint az arányosság elve is biztosított volt.

A bíróság több más hibát is talált a siófoki ügyvéd beadványaiban, ugyanis nem a közjegyzői okiratba foglalt szerződési feltételekre hivatkozott, illetve svájci frankra és a svájci jegybanki alapkamatra hivatkozott, pedig a hitelszerződést japán jenben kötötték.

A Fővárosi Törvényszék a hiteldíj változtatása kapcsán egyértelműen más álláspontra helyezkedett, mint a közelmúltban a Pécsi és a Szegedi Ítélőtábla. Emlékezetes, hogy a Fővárosi Törvényszék álláspontjához hasonló indokolással a Debreceni Ítélőtábla még a nyáron két másik perben jogerősen elutasította a Léhmann György által képviselt devizahiteles ügyfelek kereseteit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik