Belföld

A kizárt Skoda miatt csúszik a villamostender

1-es-villamos(960x640)(1).jpg (villamos)
1-es-villamos(960x640)(1).jpg (villamos)

A BKK egymillió forintos bírságot is kapott.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozata alapján a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nem zárhatja le a villamosbeszerzés értékelését, és egyelőre nem kötheti meg a szállítási szerződést az eljárás nyerteseként korábban kihirdetett spanyol szállítóval – közölte a BKK kedden.

A közleményben emlékeztettek: a BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából, uniós források felhasználásával idén februárban indított közbeszerzési eljárást 37 új, alacsonypadlós villamos beszerzésére. A kocsiknak 2015 végéig kell forgalomba állniuk az átépülő vonalakon. Négy cég adott érdemi ajánlatot, a Skoda és a Stadler ajánlatának érvénytelensége miatt a legjobb ajánlatot – a német Siemenst megelőzve – a spanyol CAF adta. Ezután a cseh Skoda közbeszerzési jogorvoslati eljárást kezdeményezett ajánlatának érvénytelenné nyilvánítása miatt.

Ezért zárták ki a Skodát

A BKK a Skodát szakmai alkalmatlanság, műszaki meg nem felelés és az aránytalanul alacsony ár miatt zárta ki – áll a közleményben. A KDB egyik vitatott elem tekintetében sem mondta ki, hogy helytelen döntés született, hanem további vizsgálatokat kért.

A BKK a Közbeszerzési Döntőbizottság hétfői határozatát tiszteletben tartva minden ponton újabb lehetőséget biztosít a Skodának a hiánypótlásra, annak ellenére, hogy korábban a vitás ügyekben a feltett tisztázó kérdések, hiánypótlások után sem érkezett válasz, amellyel ajánlatának megfelelőségét igazolhatta volna – írták.

A közlemény szerint a Skoda számára minden fellelt hiányosság magyarázatára, pótlására a törvényben előírt alkalommal, sőt a megszokott gondosságot jóval meghaladó módon biztosított lehetőséget a BKK. A hiánypótlás tárgya volt a Skoda offshore gyanús tulajdonosi háttere, referenciájának megfelelősége, ajánlott villamosának műszaki alkalmassága és árképzésének jogszerűsége is.

A műszaki követelményeknek meg nem felelés is a Skoda kizárásához vezetett. A tenderdokumentáció előírta a jármű belső magasságát, ám a beadott ajánlatból a csuklónál hiányoztak a méretezések, a rendelkezésre álló műszaki rajzokból az volt megállapítható, hogy a villamos utastere a csukló környezetében túl alacsony, nem felel meg az előírásoknak. A kiküldött hiánypótlásra a Skoda nem adta meg a kért adatokat.

Büntetés a BKK-nak

A KDB nem állapította meg, hogy a BKK hibás döntést hozott, ugyanakkor további kérdések feltételére utasította a BKK-t, és az eljárás teljes, opciókkal együtt számított 111 milliárd forintra becsült értékéhez képest a lehető legalacsonyabb, egymillió forintos bírságot szabta ki.

A BKK célja, hogy a közbeszerzést a lehető legkisebb időveszteséggel le tudja zárni, és a járművek szállítása az eredetileg tervezett végső határidőig megtörténhessen. A BKK haladéktalanul megkezdte a szükséges eljárási lépések meghatározását és az ajánlatok további értékelését.

A beszerzendő villamosokat a BKK a felújítás és az 1-es villamos vonalának dél-budai meghosszabbítása után a szintén átépülő Zugló-Kőbánya-Pesterzsébet közötti 3-as, valamint a következő években megvalósuló budai fonódó villamosvonalak közül az Óbuda-Batthyány tér-Kelenföld között közlekedő 19-es, valamint az Óbuda-Széll Kálmán tér-Budafok közötti új 61-es vonalán akarja forgalomba állítani – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik