Belföld

Újabb lépéssel közelebb a tramtrainhez

uj-szegedi-villamos(1)(650x433)(2).jpg (új szegedi villamos)
uj-szegedi-villamos(1)(650x433)(2).jpg (új szegedi villamos)

Több mint egymilliárd forintra pályázik a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Szeged és Vásárhely közötti városi-regionális vasút előkészítéséhez.

Újabb pályázatok a tramtrain-beruházáshoz

A hódmezővásárhelyi önkormányzat 931 millió forintos pályázatot nyújt be a tramtrain-beruházás engedélyes és kiviteli terveinek elkészítésére, a környezeti hatásvizsgálat és a környezetvédelmi engedély megszerzésére valamint a jármű előzetes típusengedélyének és részletes specifikációjának kialakítására – közölte Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat szóvivője hétfőn az MTI-vel. A sajtóreferens hozzátette Magyarországon még nem üzemel ilyen, a nagyvasúti és a villamospályát egyaránt használó közlekedési rendszer, ezért szükség van a szabályozási háttér kialakítására, az intézményi modell kidolgozására és a pályahasználati díj rendszerének módosítására is. Ez közel 230 millió forintba kerülne, amihez szintén pályázati forrást kersenek.

Tramtrain terv

Még 2009-ben merült fel a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő integrált villamos- és nagyvasúti rendszer kiépítésének ötlete. Két évvel később együttműködési megállapodást kötött a két város vezetése, nem sokkal később pedig közbeszerzést írtak ki a tramtrain megvalósíthatósági tervére. A tanulmányt tavaly nyáron fogadta el a közgyűlés. E szerint a villamosvasút a Nagyállomásról indulna, majd a Bajcsy-Zsilinszky utcán, az Andrássy úton, valamint a Szőnyi, a Tóalj és az Ady Endre utcákon áthaladva, a Nagyállomásnál csatlakozna rá a vasúti pályára, Szegeden pedig a Rókus pályaudvarnál lépne be a megyeszékhely villamoshálózatába. Az elképzelések szerint a két város közötti vasúti pályát óránkénti 100 kilométeres sebességűre fejlesztenék. A szerelvények csúcsidőszakban 20 perces követési idővel járhatnának és alig több mint fél óra alatt tennék meg a két belváros közötti távolságot. Az építkezésbe a tervek szerint két-három év múlva fognának bele, és körülbelül egy év alatt végeznének vele. A beruházás összköltsége 17-18 milliárd forint lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik