Belföld

Videón a dömösi alpolgármester elgázolása

Rám szakadék (Rám szakadék)
Rám szakadék (Rám szakadék)

Térfigyelő kamera is rögzítette, ahogy egy vállalkozó szándékosan elgázolja a dömösi alpogármestert és segítőjét.

Dömös alpolgármesterét és segítőjét gázolták el vasárnap a községháza előtti parkolóban. Novák Lajos, a Komárom-Esztergom megyei település polgármestere közölte, hogy az esetet térfigyelő kamera rögzítette, és a felvételt lefoglalták. A rendőrség szerint a gázolás szándékos volt, ezért az autó vezetőjét őrizetbe vették, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt indult eljárás ellene.

Bosszú az elvesztett üzlet miatt

A polgármester azt mondta, hogy a gázoló az a vállalkozó, akivel felmondták a fizetős parkolási szerződést, de ő ezt nem vette tudomásul, és továbbra is díjat próbált szedni a Rám-szakadékot felkereső turistáktól a községháza előtti parkolóban. Az önkormányzat válaszul tájékoztatót készített, amelyben felhívták a kirándulók figyelmét, hogy ha nem akarnak díjat fizetni, a szabályokat betartva Dömös területén, bárhol megállhatnak.

A tájékoztatókat hétvégenként a képviselő-testület más-más tagja osztogatta a parkolóban, a gázolás idején az alpolgármester volt szolgálatban, aki az önkormányzat megbízásából hivatalos feladatot látott el – mondta a polgármester.

Felvételen a gázolás

Novák Lajos elmondása szerint a vállalkozó szóváltás után beült a kocsijába, erőteljes gázt adott, felhajtott egy füves területre, és vitapartnerét olyan erővel ütötte el, hogy feje betörte a szélvédőt és a lábai is megsérültek, a munkáját segítő városházi alkalmazott pedig átrepült a motorháztetőn.

Mint arról korábban beszámoltunk,  a járművet egy 59 éves férfi vezette. Az elgázoltakat kórházba vitték, az autóst pedig előállították az esztergomi rendőrkapitányságra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik