Belföld

Hamarosan körbebiciklizhető a Fertő-tó

Tavasszal várhatóan elindulhat a Fertő-tó körüli kerékpárút-fejlesztés újabb szakasza, így legkésőbb nyár közepére kerékpárral teljesen körbejárhatóvá válik a tó hazai partja is - közölte a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatóhelyettese.

Fersch Attila tájékoztatása szerint két ütemben összesen 1,15 milliárd forintot biztosítottak e feladatra: 450 millió forintot egy tavaly őszi kormányrendeletben, további 700 milliót pedig a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program biztosított.

A beruházás eredményeként a tó osztrák oldalán kiépített kerékpárút-hálózat mai állapotát megközelítő, sőt helyenként azt meghaladó minőségű infrastrukturális feltételeket teremtenek a biciklis turistáknak.

Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy első ütemben elkészül az egységes kerékpáros közlekedési táblarendszer, valamint korszerűsítik a meglévő kerékpárutak jelentős részét,összesen 19 kilométeren. A munkák ősz elején kezdődtek el a közbeszerzésen nyertes STRABAG Kft. kivitelezésében, és várhatóan még az idén befejeződnek.

Hozzátette: a második körhöz elnyert 700 millió forintból megépülnek a hiányzó kerékpárutak, hogy végig biztonságosan körbebiciklizhető legyen a Fertő hazai része is.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által alkotott pályázó konzorcium három forgalmas település belterületén, Fertőrákoson, Balfon és Sarródon, valamint Fertőszéplak egyes hiányzó belterületi szakaszain kerékpárutak, kerékpársávok, kerékpáros nyomok kialakításával oldja meg a kerékpárosok közlekedését.

Fertőrákos és Balf között – osztrák mintára – elkészül a csaknem 25 éve folyamatosan szorgalmazott, mindeddig hiányzó vegyes használatú mezőgazdasági és kerékpárút. A fertőrákosi kikötőhöz vezető bekötőút is kerékpársávokat kap, de e szakasz eleme a fertődi belterületi kerékpárutak teljes rekonstrukciója, egy vadonatúj kerékpáros híddal a Kelemente-patak fölött. A gyér autósforgalmú Fertőújlak belterületén kerékpáros nyomok segítik majd a bicikliseket.

Az igazgatóhelyettes tájékoztatása szerint a projekt végigvitelére a nemzeti park igazgatóságának vezetésével 14 tagú konzorcium alakult, amelyhez az érintett települések mellett a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület, a Magyar Közút Nonprofit Zrt, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt, és a Soproni Hegyközségi Tanács is csatlakozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik