Belföld

Bontás előtt a pécsi Magasház

magasház (magasház)
magasház (magasház)

Napokon belül kiadhatják a bontási engedélyt az életveszélyessé vált épületre, amivel egy évtizedes kálvária végére kerülhet pont.

Évtizedes probléma oldódik meg

Már korábban írtunk róla, hogy akár egymilliárd forintba is kerülhet a több mint két évtizede kiürített épület bontása, most mégis úgy néz ki, hogy a Baranya Megyei Kormányhivatal napokon belül elrendeli a bontást – írja a bama.hu. Korábban ugyan több javaslattal is előálltak az épület hasznosításával kapcsolatban, a luxusszállodától a kollégiumig sok minden felvetődött, a végső megoldás azonban a lebontás lesz.

A bontással a galambürülék okozta problémák is megszűnnek, amint már arról beszámoltunk, több tonnányi madárürülék gyűlt össze az épületben, ami fertőzéseket okozhat a környéken lakóknál.

Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc

Dr. Hargitai János kormánymegbízott közleményben jelentette be, hogy nemrég kapta meg azt az igazságügyi szakértői véleményt, amelyben az épület veszélyeire hívják fel a figyelmet és a teljes lebontást javasolják. „A Magasház állapota a bontás irányába mutat. Mivel a bontási határozat néhány napon belül megszületik és kiadásra kerül, szeretném az épület közvetlen szomszédságában és a környéken élőket megnyugtatni” – írja közleményében a Hargitai.

Az életveszélyes Magasház elviekben a kiürítése óta le van zárva, mégis többen bejutottak már és videóra vették a szellemvárost idéző állapotokat.

A rekorder épület

A 25 emelet magas épület a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, 1989-es kiürítése óta a pécsi Magasház Közép-Európa legmagasabb üresen álló épülete a maga 80 méterével. A legmagasabb lakott épület Európában a moszkvai Mercury City Tower, a 2012-ben elkészült 75 emelet magas torony, ami 338,8 méter, vagyis több mint négyszer magasabb a pécsi épületnél, de a magassági listán 184. helyen szereplő azerbajdzsáni Flame Tower 3 is 140 méter magas.

Az épülő The Shard Londonban. Fotó: Telegraph

Nyugat-Európában is gondot okoz a magassági rekordokra hajtó épületek kihasználása, a 310 méteres londoni The Shard 72 emeletéből csak hat volt használatban – számolt be a CNBC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik