Belföld

Kivel ment Orbán Indiába?

A világ másik oldaláról is folyamatosan posztol a magyar miniszterelnök, ez sokaknak beindította a képzelőerejét, míg volt valaki, aki alaptalanul elkezdett aggódni a kormányfőért.

Ahogy már korábban megírtuk, Orbán Viktor Indiába utazott és már a repülőgépen ülve is megosztott egy képet. Valójában nem Yoda mesterrel utazott a Star Wars-ból, csak Szarvas gondolta így. Bár arra kíváncsiak lennénk, hogy miről beszélgetne Orbán a legnagyobb Jedivel, ha összefutnának.

Forrás: Szarvas

A megérkezésének pillanatát is megosztotta a világgal a miniszterelnök. Ezek után volt, aki a Pi élete című filmmel, volt, aki az Oroszlánkirályból ismert Timonnal hozta közös platformra Orbánt, de olyan is akadt, akit egyszerűen csak a kapott csokor érintett meg.

Forrás: Zeroz3ro

Forrás: Sailorripley

Forrás: Rep4v4lleszurtnyul

Azonban a legnagyszerűbbet most nem a mémgyárosok, hanem egy kommentelő alkotta, köszönet Szarkazmusnak a találatért. Akkor itt szeretnénk mindenkit megnyugtatni, a miniszterelnök élete nem forog veszélyben Indiában, egy vallási jelképet visel a homlokán, amit bindinek hívnak.

A nevet természetesen kitakartuk. Forrás: Szarkazmus

Már írtunk róla, hogy ez micsoda, de most újra idemásoljuk a Terebess Ázsia Lexikon vonatkozó szócikkét.

„A bindi elnevezés, a szanszkrit bindu szóból származik, aminek jelentése: pont. Ez rendszerint egy higany-szulfát porral festett cinóberpiros illetve narancsvörös színű pötty, melyet az indiai asszonyok homlokukon szemöldökük közé festenek.

A bindi eredetileg a férjezett nők szimbóluma volt. A homlok közepén elhelyezett bindi azt jelezte, hogy a nő házasságban él és a férje is életben van (nem özvegy).”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik