Belföld

Ellenőr juttatott fogdába egy rokkantnyugdíjas nőt

bkv-ellenőr (bkv-ellenőr)
bkv-ellenőr (bkv-ellenőr)

Több mint öt órát töltött a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság fogdájában egy 61 éves rokkantnyugdíjas egy hamisnak vélt bérletigazolvány-pecsét miatt – számolt be az esetről a 10. kerületi Hírhatár.

Az asszony a 62A jelzésű villamoson utazott, amikor a BKK ellenőrei elkérték tőle az egyébként érvényes bérletét. Az egyik ellenőr azonban nem elégedett meg ennyivel és a legalább 10 éve kiváltott bérletigazolványt is szemügyre akarta venni.

Kiderült, hogy a kiállítási dátumra és a pecsétre volt kíváncsi, amelyről ott helyben megállapította: hamis. Ezután már a hölgy személyigazolványát kérte, amely pechére éppen nem volt nála.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az ellenőr ekkor azt mondta, hogy fizessen 16 ezer forint helyszíni bírságot, amit az asszony megtagadott, hiszen a bérlete érvényes volt. Miután leszálltak mindannyian a villamosról, az ellenőr közölte: vegyen jegyet, mert a bérletet elkobozza. Ekkor hívták a rendőröket, többi közt a hölgy kérésére is.

Az kiérkező egyenruhások a zuglói kapitányságra vitték a nőt, és fogdába zárták az igazságügyi szakértő kiérkezéséig. A hölgy elmondás szerint az 5 óra elteltével megjelenő szakértő felháborodva kommentálta, hogy ismét – sokadszor – egy nem létező hamisítási ügyben kérik ki a véleményét.

Miután tisztázták az ügyet a hölgyet elengedték. Jegyzőkönyvéből oldalaként 100 forintért kapott másolatot – írta a portál.

Hasonló vitás eset történt pár hete, amikor a közterület-felügyelők szállítottak le a 4-6-os villamosról, majd tepertek a földre egy nőt azért, mert segíteni akart egy lefogott bliccelőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik