Belföld

Meghalt Zsinka László

gyertya(960x640)(3).jpg (gyertya, )
gyertya(960x640)(3).jpg (gyertya, )

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Zsinka László statisztikus, sakkozó, a Fővárosi Közgyűlés korábbi MIÉP-es tagja, önkormányzati tanácsadó.

Zsinka László 1953-ban született, 1977-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1977 és 2001 között a Központi Statisztikai Hivatalban dolgozott. 1985-ben nemzetközi sakknagymester lett.

A politikai életbe 1994-ben kapcsolódott be. 1996 és 2006 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, 2001 és 2006 között a Magyar Igazság és Élet Pártja fővárosi frakcióját vezette, a 2002 és 2006 közötti ciklusban a közgyűlés legaktívabb, legtöbbször felszólaló képviselője volt. 2010 után a Főpolgármesteri Hivatalban önkormányzati tanácsadóként tevékenykedett. Zsinka Lászlót Budapest Főváros Önkormányzata saját halottjának tekinti.


Fotó: MTI / Kovács Attila

Eszébe jutott a hírről Zsinka János, az FTC egykori szélsője?

Zsinka 48 éves, és remekül van, jelenleg az FTC utánpótlásbázisánál dolgozik. Az egyszeres válogatottnak két gyereke van. Érdekesség, hogy miután itthon már nem számítottak a rengetegszer sérült Zsinkára, 1993-ban ki tudott igazolni Portugáliába. Mégpedig “Mészáros Bubu révén, aki korábban kiigazolt. Ő vitte ki a sógoromat, Batári Csabát, s végül mellettem kardoskodtak, hogy engem is leigazoljanak az FC Lourinensehez, miután megnyerték a harmadosztályt.” Zsinka kint megváltozott, “Ott aztán oda kellett lépni és csapni, ha az ember meg akarta állni a helyét, nem nagyon lehetett lötyögni. De felvettem a kesztyűt. A pénz pedig? Akkor még nem lehetett akkorát kaszálni egy szerződéssel, mint manapság. Azt mondom, idehaza kerestem 20 ezer forintot, amiből jól éltem, odakint meg 200 ezret. De a kinti élet többe is került.” Az ígéretes portugál karriert, mint annyiszor, egy sérülés törte kerékbe – ráadásul biztosítás híján sokáig nem is kapott rendes kezelést. Zsinka végül az NB II-es Soroksáron Mészáros Bubu edzősége alatt fejezte be a játékot. (forrás: wikipedia, sportplusz.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik