Belföld

Valótlanságot állított a Fidesz

zsigo-robert(210x140)(1).jpg (zsigó róbert, )
zsigo-robert(210x140)(1).jpg (zsigó róbert, )

A párt október 11-ei közleményét jogsértőnek tartotta a helyi választási bizottság Baján.

Két kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnapi ülésén Baján, ahol a 32-es számú szavazókörben megismételt önkormányzati képviselő-választást tartottak.

A Baja város honlapján közzétett határozat szerint a Fidesz, valamint az MSZP-Együtt 2014-PM-DK fordult a testülethez arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt, amely nem állított jelöltet a választáson, a szavazókörrel szembeni közúton kampánygyűlést tartott.

A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Egyrészt kampánycsendsértést követett el, másrészt megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A bizottság különösen súlyos jogsértő magatartásként értékelte, hogy a párt demonstrációnak álcázott politikai kampányrendezvényt, választási gyűlést tartott – amelyen gulyást főzött -, s a párt nagyméretű plakátját tartalmazó furgonnal jelent meg. A testület arra is kitért, hogy a párt a jogsértő cselekményt annak ellenére valósította meg, hogy a bizottság egy korábbi határozatával már pénteken eltiltotta attól, hogy a kampánycsendsértő rendezvényt megtartsa.

Elmarasztalták a két nagy riválist

A bizottság a másik vasárnapi határozatban a Fidesz október 11-én – a Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálat honlapján – közzétett közleményét találta jogsértőnek, mert megállapítása szerint abban a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti. A testület felszólította a Fideszt és Zsigó Róbert polgármestert, hogy haladéktalanul tegye meg a lépéseket a megjelölt linken található sajtóközlemény eltávolítása érdekében.

Jogsértést követett el az Együtt-PM, az MSZP és a DK alkotta Összefogás Bajáért választási szövetség a helyi választási bizottság által az interneten vasárnap este közzétett határozata szerint. A testület – a Fidesz kifogásának helyt adva – azt állapította meg, hogy a baloldali szövetség választási alapelveket sértett meg a Bajai Tükör című kampánykiadvány 2013/3-as számában közzétett több állítással.

A bizottság határozatában eltiltotta a választási szövetséget attól, hogy a jövőben közzétegyék valótlan tartalmú, illetve “ténylegesen bizonyítékok nélküli” állításaikat.

A helyi választási bizottság határozatai nem jogerősek, azokkal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik