Belföld

Megint áll a bál a Pető Intézet miatt

Peto-Intezet(960x640)(1).jpg (pető intézet)
Peto-Intezet(960x640)(1).jpg (pető intézet)

Nyilatkozatháború a Fidesz és az Együtt-PM között. Az ok: államosítanák a Pető Intézetet.

Közvetlen állami fenntartásba kerülne a budapesti Pető Intézet egy, az emberi erőforrások minisztere által támogatott javaslat szerint. A nemzetközi hírű intézet anyagi gondokkal küzd, ezért Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője egy munkacsoport felállítását kezdeményezte. Ők pedig úgy vélték, hogy az államosítás a legjobb ötlet.

Szabó Tímea, az Együtt-PM politikusa a témában tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, ez semmit nem old meg, egyben hangsúlyozta: Nem látják, hogy milyen pozitív változást jelent, ha a speciális fejlesztő pedagógusok, vagyis a konduktorok köztisztviselői státuszba kerülnek. Jelezte azt is, hogy egy állami cég nem juthat hozzá olyan pályázati lehetőségekhez, amelyekből az intézmény eddig a bevételeinek jó részét szerezte.

Korábban Szabó Tímea volt, aki azért lépett fel, hogy a Pető Intézet plusz támogatást kapjon. Ennek egy részét azután adták oda az intézménynek, hogy lapunk kiderítette, már a bérekre sincs pénz a Petőben.

Kemény szavak

Szabó Tímea sajtótájékoztatóra a Fidesz a következőképpen reagált: “A politika legalja, amikor fogyatékkal élő emberek és beteg gyerekek hátán akar egy párt visszamászni a parlamentbe”. Selmeczi Gabriella szóvivő a közleményében úgy vélekedett, különösen hiteltelen ez attól a bukott baloldaltól, amely kormányzása idején sorozatosan csökkentette a Pető Intézet támogatását és sorra szavazta le a Fidesz akkori indítványait az intézet helyzetének rendezésére.

“A Gyurcsány-Bajnai-szövetséggel ellentétben – amely hagyta, hogy az intézet egyre nehezebb pénzügyi helyzetbe sodródjon-, a jelenlegi kormány kezdettől az intézet helyzetének rendezésén dolgozik. A Pető Intézet kiemelt pénzügyi támogatásán túl a Fidesz-kormány kész felelősséget is vállalni a beteg gyermekekkel foglalkozó nemzetközileg elismert intézet fenntartásáért” – szögezték le.

Mi lesz az értékes ingatlanokkal?

Az ügy egyik legérdekesebb vonulata a Pető Intézet ingatlanjaival kapcsolatos. Szabó Tímea szerint ugyanis az is bebizonyosodott, hogy voltak ingatlanmachinációk, (…) és arra készültek, hogy valamilyen módon elcserélik vagy értékesítik a Pető Intézet nagy értékű ingatlanait.

Bár kerestük a cáfolatot a Fidesz-közleményben, nem találtuk, Selmeczi Gabriella nem tért ki az ingatlanügyre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik