Belföld

Ároktő: határtalan lehet az előzetes

bilincs (bilincs, kulcs, )
bilincs (bilincs, kulcs, )

Eltörölnék a kormánypártok az előzetes letartóztatás felső határát. Ez sértheti az Alaptörvényt, de a Fidesz vállalja a kockázatot – írja a hvg.hu.

Az ároktői banda ügye miatt a Fidesz azt kezdeményezi, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekményeknél ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának. 60 napban maximálnák a szakértői vélemény elkészítésének határidejét, és az előzetes letartóztatás bírói elutasítása esetén kötelezővé tennék a lábperecet. Gulyás Gergely közölte: két héten belül benyújtják erről törvénymódosításukat. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt jelentette be: a kormánypárti képviselők nem vesznek részt az ároktői banda két tagjának szökése miatt az MSZP képviselői által összehívott parlamenti ellenőrző albizottságok szerdai ülésén, mert álláspontjuk szerint az ellenzék csak “politikai hisztériakeltést” tervez.

A hvg.hu előzőleg kormánypárti forrásra hivatkozva azt írta, hogy házi őrizet a jövőben csak ott lehetne, ahol megvannak a nyomkövető használatának feltételei. A tervezett módosítás azt is kimondaná, hogy azt, akit 15 évnél hosszabb vagy életfogytiglani börtönnel büntethető bűncselekményekkel vádolnak, akkor sem lehet házi őrizetbe helyezni, ha eltelik a négy év. A hírportál információi szerint a Fidesz-frakcióban vita volt, mert a javaslat alkotmányellenes lehet, de egy magas rangú kormánypárti politikus úgy fogalmazott: ha kell “megharcolják” ezt a harcot az Alkotmánybíróság előtt. A módosítás része lenne az is, hogy ha a bírósági eljárás hossza meghaladja a két évet, automatikusan megvizsgálnák, hogy abban milyen szerepe van a bírónak, ügyésznek.

Az Együtt-PM pancserságot emlegetett

A választási szövetség azonnali vizsgálatot követelt a belügyminisztertől és az igazságügy-minisztertől. Dorosz Dávid független országgyűlési képviselő közleményében úgy fogalmazott: a két miniszter a vizsgálat elrendelésével párhuzamosan le is mondhat, ha “nem gondolják, hogy rendben van, hogy egy ilyen ügy is politikai következmények nélkül marad”. Szerinte két hét alatt “nemhogy rend nem lett, hanem az igazságszolgáltatás csődjét jelzi”, hogy négy év alatt sem születik rablógyilkosság gyanúja miatt börtönben lévő emberek ügyében ítélet. Az ellenzéki politikus szerint ezek az események is a kormány és Pintér Sándor teljes szakmai kudarcát mutatják, hiszen a “melldöngető nagy szavakat pancser lépések, és teljes csőd követték.”

Jobbik: Mondjon le Pintér, Navracsics!

A Jobbik szerint az ároktői banda sorsa annak bizonyítéka, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás és a közbiztonság totális csőd- és válsághelyzetbe került. Az ellenzéki párt lemondásra szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert és Navracsics Tibor igazságügyi minisztert. Mirkóczki Ádám szóvivő közölte: azt javasolják, hogy azokban az ügyekben, ahol megtörtént a vádemelés és az elkövetők öt vagy annál több év letöltendő büntetést kaphatnak, szüntessék meg a házi őrizet lehetőségét. Az öt évnél kevesebb börtönnel sújtható vádlottaknál pedig legyen kötelező a GPS-alapú nyomkövetős karperec alkalmazása. A Jobbik az elítéltek esetében megszüntetné a látogatók fogadását és az eltávozást is.

MSZP: rendszerhiba

Bárándy Gergely két napja azt mondta: rendszerszintű hibáról van szó, ezért a szocialisták ismét megpróbálják az Országgyűlés napirendjére venni azt a nyár elején beterjesztett javaslatukat,amely szerint soron kívül kellene értékelni a bíró tevékenységét, ha négy éven belül nem hoz ítéletet, és emiatt megszűnik a vádlott előzetes letartóztatása, illetve a nyomozó ügyész felettese is köteles lenne ez esetben soron kívül vizsgálatot folytatni a büntetőeljárás törvényességének és hatékonyságának ellenőrzésére. Párttársa, Harangozó Tamás elmondta, az ároktői banda ügyében az egyik legnagyobb gondot okozta, hogy a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) csak 2013 márciusában, több mint két év elteltével tudott átfogó szakvéleményt készíteni. Ezt a BSZKI anyagi problémáival hozta összefüggésbe, megjegyezve: az intézetvezető közlése szerint 240 millió forintos fejlesztéssel a három-négyszeresére tudnák növelni kapacitásukat.

Mégsem a bíró tehetett róla

A Belügyminisztérium korábban elismerte, hogy a kormány honlapján, 2013. október 6-án megjelent közleményben „azt a valós tényt, hogy a házi őrizet elrendelésére vonatkozó végzésben a Fővárosi Törvényszék büntető tanácsának elnöke, Cserni János, nem rendelkezett a házi őrizet végrehajtásának módjáról, olyan hamis színben” tüntette fel, mintha ezzel a bíró mulasztást követett volna el. A valóság ezzel szemben az, hogy a jogerős végzés a házi őrizet végrehajtásáról szóló rendelet előírásainak mindenben megfelelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik