Belföld

Decemberben kispályás futballfesztivál

futballbiro(1)(960x640).jpg (játékvezető, )
futballbiro(1)(960x640).jpg (játékvezető, )

Idén először külföldi csapatokat is várnak a tornára.

Ismét megrendezik az év végi kispályás futballfesztivált Székesfehérváron. A december 27-30-a között, a VOK-ban zajló tornán 32 csapat vesz részt, idén először – meghívásos jelleggel – külföldi csapatok is érkeznek. A 14. Videoton FCF Baráti Kör Futballfesztivál keretében számos kísérőprogrammal, szűrővizsgálatokkal várják az érdeklődőket.

A torna teljes ideje alatt kínálunk a szurkolóknak – felnőtteknek és gyerekeknek is – többféle sportolási lehetőséget, lesz például csocsó, billiárd, ping pong és zumba, illetve számos egészségfejlesztéssel kapcsolatos programon, tanácsadásokon, szűrővizsgálaton is részt vehetnek az érdeklődők – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok.

A 14. Videoton FCF Baráti Kör Futballfesztivál programját és a nevezés feltételeit Juhász László főszervező ismertette. Az idén először garantáltan négynapos fesztivál legnagyobb újdonsága, hogy a 24 magyar csapat mellett 8 külföldi csapatot is várnak meghívásos jelleggel az elszakított országrészekből és Székesfehérvár testvérvárosaiból.

Így várhatóan lesznek a tornának felvidéki, erdélyi, szlovén, német és lengyel résztvevői. A tervek szerint és a magyar csapatok nevezésétől függően a 27-i, első napon szurkolói focitornát rendeznek minimum 8 csapat részvételével, köztük lengyel és német vendégekkel.

A torna 40×22 négyzetméteres játéktéren, 4×2 méteres kézilabda kapukkal, oldalpalánkkal kerül megrendezésre. A Videoton Baráti Kör Egyesület – kihasználva a Videoton Oktatási Központ adottságait – készül a tervezett kísérőprogramokra, illetve a későbbiekben meghirdetik a ketrecfoci bajnokságot is.

Az első három helyezett csapat egymillió forint összdíjazású sportfelszerelést kap, a többieket érmekkel, kupákkal, oklevelekkel jutalmazzák.

A jelentkezéseket november 20-ig fogadják a videotonbke@gmail.com e-mail címen, a nevezési díj utalásával. A díj mértéke csapatonként október 31-ig 35.000 forint, utána a határidőig 40.000 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik