Belföld

Felavatták Horn Gyula szobrát

Horn Gyula szobor (horn gyula szobor)
Horn Gyula szobor (horn gyula szobor)

Szobrot állítottak Horn Gyula néhai miniszterelnöknek, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) volt elnökének szombaton Marcaliban.

Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke avató beszédében hangsúlyozta: Horn Gyula egy olyan növekvő fejlődési pályára tudta helyezni Magyarországot, amelynek eredményeit az utána jövő kormányok is élvezni tudták, és mindig szem előtt tartotta, hogy a többség, és ezen belül is leginkább a kisemberek, a hétköznapi emberek érdekeit kell képviselni.

Fotó: MTI/Varga György

Horn Gyula 1994 és 1998 között a harmadik Magyar Köztársaság kormányfője, 1990 és 1998 között a párt elnöke volt. Életének 81. évében hosszan tartó, súlyos betegséget követően idén június 19-én hunyt el.

A szobor állítását Suchman Tamás, a volt miniszterelnök párttársa, a Horn-kormány privatizációs minisztere kezdeményezte a somogyi városban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik