Belföld

Feljelentés az E.ON-ügyben

foldgaz(960x640).jpg (földgáz, e.on, )
foldgaz(960x640).jpg (földgáz, e.on, )

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen az E.ON gázüzletága megvásárlásának ügyében csütörtökön.

A független képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, miután a kormányzat semmiféle információt nem hajlandó adni, ezért az ügyészségnek kell kiderítenie, hogy indokolható volt-e ez a vétel.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérkara kedden bejelentette, lezárult az E.ON földgázüzletágának megvásárlása, a társaság összesen 281 milliárd forintot utalt át hétfőn. Kóbor György, az MVM vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy a vételár 260 milliárd forint volt, ami magában foglalja a két – a tároló és a kereskedő – társaság mintegy 110 milliárd forint értékű részvényeit, a társaságok átvállalt kötelezettségeit, valamint ezeken keresztül a földgáztárolókat, a tárolt földgázkészletet.

Mi került ezen ennyibe?

Jávor Benedek hangsúlyozta: a szakértői becslések szerint a kabinet a valós piaci érték sokszorosáért vette meg az E.ON gázüzletágát. Azt mondta, a kormányzati szervek ismételt kérdéseikre sem adtak arra választ, hogy mi indokolta a közel 270 milliárd forintos vételárat.

Emlékeztetett arra, hogy legutóbb Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztertől kérte írásban, tegye nyilvánossá az ügyben készített értékbecsléseket és indokolja meg a vételárat. Szavai szerint a válasz “gyakorlatilag minden pontján ellentétes a bíróságok által kialakított joggyakorlattal”, és a miniszter elutasította, hogy nyilvánosságra hozza a kért dokumentumokat.

Rezsicsökkentés párnagázból

Jávor Benedek botrányos lépésnek nevezte a fideszes Németh Szilárd által benyújtott, az újabb, 11,1 százalékos rezsicsökkentést megalapozó javaslat párnagázra vonatkozó kitételét. Szerinte a párnagáz eladásával szakmailag tönkretennék a 270 milliárdért megvásárolt gázüzletág részét képező gáztárolókat.

Hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat kötelezi a birtokost, hogy a mobilgázzá átminősített párnagázt a miniszteri rendeletben meghatározott időpontban az egyetemes szolgáltató számára könyv szerinti értéken kínálja fel eladásra. Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy nem piaci áron, hanem annál kevesebbért szeretnék értékesíteni az átminősített gázt. A javaslatnak egyetlen célja lehet: az, hogy a választásokig hátralévő néhány hónapban ebből a pénzből finanszírozzák a rezsicsökkentést -– jelentette ki.

Köztörvényes bűncselekmény

Németh Szilárd korábban azt mondta, a rezsicsökkentést megalapozó javaslat része az is, hogy 120 millió köbméter – a tárolók nyomásáért felelős – úgynevezett párnagázt is fel lehessen használni. Ha kíváncsi, hogy Holoda Attila, az Orbán-kormány volt energiaügyi helyettes államtitkára miért mondta erre azt, hogy ez “kérem szépen nem egyéb, mint köztörvényes bűncselekmény!”, kattintson ide!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik