Belföld

Harmincezres büntetés az elrontott betegellátási listáért

A szegedi egészségügyben már javítgatják a betegellátási listákat, mert novembertől súlyos pénzlevonás jár a hibákért.

Súlyosan torzak a kórházak műtéti várólistái – állapította meg az egészségbiztosító legutóbbi belső vizsgálata. Mint kiderült, az adatok több mint húsz százaléka hibás. A listára sorolt 62 ezer beteg helyett például a valóságban csak 54 ezren várakoznak műtétre. Az intézményekkel az OEP már el is kezdte a javíttatást. November elsejétől nem lehetnek hibák: darabját 30 ezer forinttal bünteti az egészségbiztosító -írja a Délmagyar.


Szívműtét Szegeden Fotó: MTI

A vizsgálat megállapítása szerint a várólista nyilvános vezetése óta megoperáltak közül nyolcezer esetet nem töröltek a rendszerből az intézmények, vagyis a korrigálás után rövidülhetnek a listák. Bodosi Mihály, a Szegedi Tudományegyetem intézményivárólista-bizottság elnöke szerint erre Szegeden nem érdemes számítani: nem számottevő ezeknek a hibáknak a száma. – Nem emiatt hosszúak a várólisták, sőt nem is azért, mert a szabad orvosválasztás miatt nagy a sorban állás a szaktekintélyeknél, hanem mert a teljesítmény-volumenkorlát miatt nem lehet többet operálni. Erre a problémára pedig sajnos a magánszektor felé terelés sem jelent megoldást: a várólistás betegek többsége ugyanis, aki csípőprotézisre, szürkehályog- vagy koszorúér műtétrevár, kispénzű nyugdíjas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik