Belföld

Gazdátlan a gyártelep

Csaknem 300 millióból épülhetett volna raklapgyár Hódmezővásárhelyen, ám a nyertes pályázat ellenére sem épült.

A projekttábla szerint 2010-ben – más információ szerint 2009-ben – nyert daop-os pályázaton 88 milliót a Mediterrán Investment Zrt, hogy a Zrínyi utcán, a volt Mary Cipőgyár telepén öko-raklap gyár építésébe kezdjen.

A beruházás 300 milliójába került volna a cégnek, amit hitelből, saját erőből, és a pályázati összegből fedeztek volna. A gyárban nagy térigényű, de könnyű súlyú termékek csomagolására, tárolására gyártottak volna öko-raklapot. Az üzem 4 ember alkalmazását is vállalta.

A cégről semmi

Az építkezés lassan két éve nem fejeződött be, a telep zárva, gazdátlanul áll. Kerestük a Zrt-t, de nagyon kevés információhoz jutottunk, noha több címet is találtunk. Szentendrei telefonszámukon nem tudtunk elérni senkit.

Némi munkát ugyan végeztek, ám 2011-ben eltűntek az építők az üzem területéről. Az utcáról ablakon keresztül látható helyiségek porosnak, gazdátlannak tűnnek, ám az udvar rendben van tartva. A cég saját honlapján mindössze egy menüpont, a vásárhelyi projekt hirdetése érhető el.

Elátkozott a cím

Az üzem helyén működő olasz többségi tulajdonban lévő MARY 2000 Cipőgyár Rt. 2003-ban indított felszámolást maga ellen. A vállalat női cipőfelsőrészek, cipőalkatrészek gyártásával és forgalmazásával foglalkozott, dolgozóinak száma elérte a hétszázat. Hódmezővásárhelyen 130 főt bocsátottak el. A termelés teljes egészében bérmunkában folyt, minden alapanyag Olaszországból érkezett.

Egy másik hasonló vásárhelyi beruházás sorsa – mint arról beszámoltunk – ennél megnyugatatóbb lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik