Belföld

Bajnai Orbán “lefejezéséről”

Orban-szobor(2)(960x640)(1).jpg (Orbán-szobor)
Orban-szobor(2)(960x640)(1).jpg (Orbán-szobor)

Bajnai Gordon az Indexnek azt írta, a performansz messze van ízlésétől, habitusától, „de tudomásul kell venni, hogy Orbán Viktor uralkodása a társadalom egyre több csoportjában szít egyre nagyobb indulatokat”.

Az Együtt-PM vezetője iróniának nevezte a szobordöntést, „diktatúrákban szoktak élő vezetőknek szobrot állítani”, a gesztus arra hívta fel a figyelmet, hogy „Orbán Viktor rendszere öles léptekkel halad a demokratikus jogállamtól egy megnyirbált szabadságú, erősen centralizált, pártállami rendszer felé. A hungarocell-szobor ledöntése azt fejezte ki, hogy ebből nem kér az ország”. Bajnai a szobordöntésről tudott, arról néhány nappal korábban tájékoztatták, a fejhordozásról és a Dopeman-számról viszont nem. Ezekről lebeszélte volna a szervezőket, a szobor ledöntéskor már nem volt, hiszen nem sokkal beszéde után távozott, a performanszot ő is csak a neten látta.

Középről szavazókat veszíthet Bajnai Gordon azzal, ha kitart a hétvégihez hasonló politikai performanszok mellett. A radikális szavazókért folyó küzdelembe ugyanakkor az MSZP is beszállhat – mondta a Századvég vezető elemzője a köztévében. A választók többségét inkább taszítja az ilyen politikai performansz – tette hozzá Lánczi Tamás. Szerinte ez kontraproduktív lehet különösen egy olyan politikai erőnek, mint amilyennek Bajnai Gordonék mutatkozni szeretnének.


Fotó: Berecz Valter

A politológus szerint a baloldal tanácstalan: a bizonytalanokat egyetlen párt sem tudta megmozdítani. Ezt mutatják az időközi választási eredmények és a közvélemény-kutatások. Ezért elindult egyfajta versengés, a szabad, lekötetlen, radikális szavazókért. Gyurcsány Ferenc és Bajnaiék pártja is ebbe a versenybe szállt be – magyarázta Lánczi Tamás, aki szerint ha ez marad Bajnai Gordon profilja, számolnia kell azzal, hogy középről szavazókat veszít.

Fidesz: Bajnaiék átléptek egy határt

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a szobordöntögetés primitív politikai performansz volt, Bajnaiék átléptek vele egy határt. Iszonyú primitív és stílustalan volt Bajnai Gordonnak és barátainak a tegnapi politikai performansza – mondta Kocsis Máté. A Fidesz kommunikációs igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában úgy vélte: az 50-es évek legszörnyűbb szimbólumát próbálták a mai magyar valóságba behozni, ami kicsit izzadságszagú és erőltetett lett. Ráadásul a szimbólum megválasztása sérthette az akkori pártállami diktatúra áldozatainak az érzékenységét.

Kocsis biztos abban, hogy a jóérzésű embereknek nem tetszett az akció. A tavaszi Lendvai utcai atrocitásnak ugyanez volt a műfaja, vagyis ez egy átvett kampánystratégia, az Egyesült Államokban van olyan kampányszakember, aki az erőszakos utcai akciókra helyezve a hangsúlyt javasol politikai népszerűséget és hatalmat szerezni – magyarázta a kommunikációs igazgató.

Előzőleg több ellenzéki politikus is elítélte a szobordöntést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik