Belföld

Hatodszor lett az SZTE EHÖK elnöke Török Márk

Hatodszorra is Török Márkot választották a Szegedi Tudományegyetem egyetemi hallgatói önkormányzat elnökévé.

 

Török Márk 2004 óta politizál egyetemi körökben, 2004 és 2008 között a bölcsészkari HÖK-ötvezette, 2007 óta egy év kihagyással pedig az egyetemi HÖK elnöki székében ül. Ez azt jelenti, hogy ez lesz a kilencedik év, hogy vezető tisztséget tölt be a szegedi hallgatói életben – írja az Átlátszó Oktatás.

A 27 éves Török Márk egyedüli pályázóként indult a posztért. Az elnök most csinálja harmadik képzését: az ifjúságsegítő és a történelem szak után most jogásznak tanul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik