Belföld

Kiderült: már a bérekre sincs pénz a Petőben

Pető Intézet (pető intézet)
Pető Intézet (pető intézet)

Bár a hivatalos kommunikáció szerint például a "fejlesztésekre" ment volna az 500 millió forint, amit a PM-es Szabó Tímea kért, az intézet PR-osa lapunkak elismerte: ha nem kapnak plusz forrásokat, akkor nem lesz elég pénzük már arra sem, hogy teljes egészében kifizessék a béreket.

Makk Ádámtól megtudtuk: költségvetésük kétharmada lesz meg, ha aláírják a minisztériummal a szerződéseket. A béreket viszont ebből a pénzből nem tudják teljes egészében kifizetni, a fizetésekre ugyanis nem a költségvetésük kétharmada (tehát 66 %) megy el, hanem a háromnegyede (azaz 75,3%). A hátralevő részt továbbra is önerőből kell kigazdálkodniuk.

Kérdésünkre, hogy ennek fényében miért nem álltak be a PM-es kezdeményezés mellé, illetve, miért nem háborodtak fel azon, hogy a Fideszes többség leszavazta a PM-es javaslatot, Makk Ádám azt mondta: “a fenntartójuk tulajdonosa a magyar állam, így a már tarthatatlanul nehéz gazdasági helyzetüket tárgyalóasztal mellett törekszenek megoldani, a szerződések pedig jelenleg nincsenek még aláírva a minisztériummal.”

Már 40 ezren mentenék a Petőt

Megkérdeztük azt is, hogy a puhának tűnő kommunikációnak köze van-e ahhoz, hogy a Pető Intézet körül több fideszes kötődésű személy is megjelent  – Makk Ádám például a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjének tanácsadója volt. Az intézet PR-osa erre azt mondta: ő 1986 óta dolgozik a Pető Intézetben, a kommunikáció megítélése nézőpont kérdése, az intézmény stabilizálását pedig a mindenkori kormányzati szereplőkkel kell megoldani.

Közben egyébkéként már közelíti a 40 ezret azoknak a száma, akik csatlakoztak a “Ne szűnjön meg a Pető Intézet” nevű Facebook-oldalhoz. Hogy mi lesz a történet vége, azt viszont egyelőre továbbra sem lehet tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik