Belföld

Drágulhat a parkolás

A nemzeti mobilfizetési rendszer kötelező bevezetése miatt jelentősen drágulhat a parkolás Szegeden.

Az érvényes kormányhatározat szerint az összes parkolási cég, így az SZKT szerződése is megszűnik a három nagy mobilszolgáltatóval. Az intézkedés óriási vérveszteség, mert Szeged elsőként kötött szerződést ezekkel a társaságokkal, így jobb kondíciókat tudott elérni, mint a később kapcsolódók. Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója a nemzeti mobilfizetési rendszer indulásának elhalasztásáról szóló döntés ismeretében annyit mondott a Délmagyarországnak: átgondolják a szegedi tarifaemelésre vonatkozó sürgősségi indítványukat.

Az SZKT előterjesztése az új rendszer miatt háromféle javaslatot tartalmaz. Akármelyiket hagyná jóvá a képviselő-testület, mindegyik a parkolás drágulásával járna. Az első variáció szerint minimálisan, 10-10 forinttal emelkedik a mobil parkolási díj, a többit átvállalja az SZKT, ami egy év alatt 30 millió forint többletkiadást jelent a cégnek. A második verzió szerint drasztikusabban, a várhatóan 75 forintos kényelmi díjjal emelkednek a mobiltarifák. Az SZKT-nak ez 30 millió forintos éves bevételcsökkenést jelent, mivel várhatóan csökken a félórás és negyedórás parkolást fizetők száma. A harmadik változat szerint – amit az SZKT a legjobbnak tartana – előrehoznák a januári átlagosan 2,5 százalékos tarifaemelést, és nemcsak a mobil parkolás díját, hanem a papírszelvények árát is megemelnék októbertől –írja a Délmagyarország.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik