Belföld

Összefogtak az alsóvárosi zarándokhelyért

kereszt (katolikus egyház, )
kereszt (katolikus egyház, )

Az 1902-ben közadakozásból állított és most felújított keresztet szeptember 22-én, vasárnap 15.00 órakor szentelik fel.

A Maroshegyi és a Vasút Környéki Egyházközség, valamint az Alsóvárosi Nyugdíjas Klub tagjai vettek részt a Szőlő utcai kereszt környékének megszépítésére összehívott önkéntes programban. Sok szorgos kéz rendezte, szépítgette a terepet.

Néhány hónappal ezelőtt képviselői támogatással kezdődött meg a Szőlő utcai kereszt felújítása. Mintegy 3,6 millió forintból a 111 éves alkotás restaurálása mellett – lakossági összefogásnak köszönhetően – megújult a közvetlen környezet is. Az egykori alsóvárosi zarándokhelyen Vida Pál hegymester kezdeményezésére 1902-ben közadakozásból állították a feszületet, amely most Kocsis Balázs szobrász-restaurátor munkájának köszönhetően megújult.

A múlt század közepétől a hívek a Maroshegyi Szent Kristóf plébániától zarándokoltak ide minden évben.

Tóth Tamás esperes kiemelte: „Különleges és ritka dolog egy város életében, hogy határain belül van zarándokhely. Számomra nagy élmény, hogy a két egyházközség összefogásával nemcsak a környezet szépül meg, hanem maga a közösség is épül, erősödik. Most és a vasárnapi zarándoklat is jó alkalmat teremt arra, hogy megismerjük egymást, beszélgessünk, ápoljuk a kapcsolatokat. A vasárnapi zarándoklatra mindenkit szeretettel várunk! ”

A Szőlő utcai keresztet szeptember 22-én, vasárnap 15 órakor Spányi Antal megyés püspök áldja meg, és dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntőt. Az ünnepi pillanatokat zarándoklat előzi meg. A hívek 14 órakor indulnak a Prohászka és a Szent Kristóf templomtól a kereszthez. Akik nem tudják vállalni a mintegy négy kilométeres utat, azoknak a város autóbuszt biztosít, amely a két templom és a Szőlő utcai kereszt között közlekedik az adott időpontban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik