Belföld

Az ENSZ nevében csalt ki milliókat egy tatai nő

ENSZ(960x640)(1).jpg (ENSZ, zászló, logó, )
ENSZ(960x640)(1).jpg (ENSZ, zászló, logó, )

B. Gabriella a menekült gyerekekre hivatkozott.

Vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást a rendőrség azzal az 59 éves asszonnyal szemben, aki magát ENSZ alkalmazottnak kiadva szerzett pénzt magának – írja a police.hu.

B. Gabriella 2011 januárjában lépett kapcsolatba egy társasházak építésével foglalkozó vállalat képviselőivel. Azt állította, hogy az ENSZ dolgozójaként menekült gyermekek vagyonát kezeli.

Elmondta azt is, hogy megbízása van, hogy fektesse be az általa kezelt vagyont: a pénzből pedig ingatlanokat venne. Már ki is nézett egy balatonszántódi ingatlant, de az adás-vétel elindításához szüksége lenne pár millióra.

Az építkezésekkel megbízott cég két tagja fizetett is, de a több milliós ”kölcsönüket” végül sosem kapták vissza, ahogy a szántódi ingatlanvásárlás sem történt meg.

A károsultak első útja a rendőrségre vezetett, hogy feljelentsék a csalót, akit végül a tatai nyomozók fogtak el otthonában, idén februárban.

Ellene – szabadlábon hagyása mellett – jelentős kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet 2013. szeptember 16-án vádemelési javaslattal továbbított a Tatai Járási Ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik