Belföld

Luxushotel a minisztériumi munkatársaknak

Luxushotel (luxushotel)
Luxushotel (luxushotel)

Repülőjegy 2,5 millió forintért, szoba luxushotelekben, milliós napidíj, százezres taxiköltség. Ezek jártak a külföldre utazó kollégáknak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM).

Az NFM a kormany.hu-n hozta nyilvánosságra a minisztériumban keletkezett utazási költségeket. A Hír24 első körben a 2010-es és a 2011-es listát nézte át – és talált is jó pár érdekes tételt.

Repülőjegy Luxemburgba 1 millió forintért

Ilyenek például az egyes repülegyek árai, amelyek többször meghaladták az 1 millió, három esetben pedig a 2 millió forintot. Az egymilliós jegyek között a legérdekesebb tétel egy 2011-es nyári utazás: ekkor repült Fellegi Tamás miniszter Luxemburgba, a jegye pedig nem kevesebb, mint 1,1 millió forintba került. Lapunk 400 ezer forintra tudta feltornázni a repülőjegyet holnapi indulással, business classon.

A kétmillió feletti repülőjegyek részben szintén Fellegi Tamáshoz köthetők. A miniszter 2010 végén 2,5 millió forintért, 2011 végén pedig 2,3 millió forintért utazott Kínába (utastársának jegye 1,3 millió forintba került). Kétmillió forint volt a repülőjegy Szaúd-Arábiába Dr. Kovács Tamás Ivánnak is, aki egy kétnapos eseményre repült ki ennyiért.

Kérdésünkre a minisztérium közölte, a repülőjegyeket legnagyobb számban a Malév és a Lufthansa járataira váltották, business classra, a magasabb költségeket pedig az esetek jelentős részében az okozta, hogy az úti cél Budapestről közvetlenül nem, csak (akár több) átszállással volt elérhető. A luxemburgi 1 milliós repülőjegyre nem kaptunk magyarázatot.

Szállás 5 csillagos luxushotelekben

A 2,5 milliós repülőjegy mellett több esetben luxushotel is járt a kiküldetésen részt vevőknek, Brüsszelben például az 5 csillagos luxushotel, a Sofitel lett a kiválasztott (1,5 nap, 300 ezer forint), Oroszországban az 5 csillagos President Hotelben, valamint a 4 csillagos Crowne Plazaban béreltek szobát Felleginek, illetve az akkori kabinetvezetőnek és egy munkatársának összesen 800 ezer forintért. Párizsban pedig az Eiffel-torony közvetlen közelében található Pullman Paris Tour Eiffel volt a szállás (2 nap, 322 ezer forint)

Az NFM-től megtudtuk, a szállodai szobafoglalás az akkor hatályos szabályok szerint a kiutazó feladata volt, mégpedig a költségtakarékosság szempontjainak figyelembevételével. “Az ideiglenes külföldi kiküldetést teljesítő miniszter, államtitkár legfeljebb 400 Euro/éj (120 ezer forint) összeghatárig, a szakállamtitkár, a kabinetfőnök pedig legfeljebb 250 Euro/éj összeghatárig (75 ezer forint) terjedő szállodaválasztása indokolt. Az e fölötti szállásdíj külön indokolás alapján, a blokkvezető által engedélyezhető” – idézték a szabályokat.

1 millió forintnyi napidíj a gyakornoknak, taxi százezrekért

A szállások között mégsem ez volt a legmagasabb tétel. Egy kolléga 90 napos “kiküldetésen” vett részt Belgiumban, az ő szállása 900 ezer forint volt, ami mellé még 1 millió forintnyi napidíjat is kapott. Mint megtudtuk, Belgiumban a minisztérium egy meg nem nevezett munkatársa vett részt egy nemzetközi szakértői gyakornoki programban az Európai Bizottságnál, ez került a magyar adófizetőknek összesen több mint kétmillió forintba.

Nemcsak a napidíj kapcsán találtunk furcsaságokat, hanem a dologi, egyéb költségeknél is. Nem igazán értettük például, hogy Hollandiában mire mehetett el 225 ezer forint pluszban (tehát a repülőjegyen, a szálláson és a napidíjon felül), ahogy a Thaiföldi 168 ezer forint pluszöltség is érdekes tétel volt.

A minisztérium erre azt mondta, a felsorolt dologi költségek jellemzően a kormányváróban felmerült kiadások és transzferköltségek (taxi) voltak. Hozzátették: egyes esetekben a szállás díját és a repülőjegy árát is dologi költségként számolták el, ez viszont a fenti esetekben nem releváns, mivel Thaiföldön és Hollandiában a táblázat alapján mind a szállás, mind a repülőjegy fizetve volt.

Thaiföld, Mexikó

És ha már Thaiföld, találtunk egzotikus célpontokat is az utazások között, visszatérő elem Thaiföld és Mexikó. 2010 novemberében például 14 fő utazott két hétre Mexikóba, majd 2011 márciusában pedig ugyancsak két hétre Thaiföldre. A novemberi mexikói út össszesen 10 millió forintba, a márciusi thaiföldi 8 millió forintba került.

A minisztérium ezzel kapcsolatban közölte, a mexikói, thaiföldi kiküldetések célja a nemzeti érdekek, a magyar álláspont képviselete volt egyrészt a Nemzetközi Távközlési Egyesület Meghatalmazotti Értekezletén, másrészt az Útügyi Világkongresszuson (Mexikó). Emellett ezekben az országokban például az ENSZ klímapolitikai ülésszakain vettek részt.

“A találkozó helyszíneiről az ENSZ döntött, a megjelenés Magyarország számára tagállamként és különösen az uniós álláspontot képviselő soros elnökként kötelező volt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az ország anyagi teherbíró képességének megfelelő költséghatékony megoldásként csak a legszükségesebb anyagi és emberi erőforrásokkal vett részt a klímacsúcsokon” – közölte a minisztérium.

Update:

Cikkünk megjelenése után a minisztérium közölte: a luxemburgiként szereplő út valójában három célállomást takart. A korábbi nemzeti fejlesztési miniszter a 2011. június 6. és 10. közötti időszakban a nukleáris biztonságért felelős miniszterek találkozóján Párizsban, a Nabucco támogatói megállapodás aláírásán a törökországi Kayseriben, és az uniós energiaügyi miniszterek tanácsának ülésén Luxembourgban képviselte Magyarországot és a magyar soros elnökséget. Az egy út tehát a Budapestre érkezéssel együtt valójában négy, az 1,1 millió forint négy repülőjegy ára.

Update 2:

Bár a minisztériumnak egy minden részletre kiterjedő kérdéssort küldtünk át (ki utazott, milyen célból, miért volt ennyire drága az adott utazás, mikor foglalták a repülőjegyet, milyen járatra, milyen osztályra),  úgy tűnik, azt csak cikkünk megjelenése után tanumányozták át. Erre utal, hogy például a repülőjegyek árával kapcsolatban részletes választ cikkünk megjelenése előtt nem kaptunk , csak most, utólag, egy újabbat. Íme:

“A cikkben szereplő mondattal kapcsolatban – amely szerint: “Kétmillió forint volt a repülőjegy Szaúd-Arábiába Dr. Kovács Tamás Ivánnak is, aki egy kétnapos eseményre repült ki ennyiért.” – jelezzük, hogy az utazási költségek nem két, hanem hat napra – 2011. február 21.-26. – vonatkoznak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára ez alatt az időszak alatt két hivatalos programon vett részt, amelyekre az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnökségi feladatai miatt került sor, az Európai Bizottsággal egyeztetve. A rendezvényeken a helyettes államtitkár nemcsak Magyarországot, hanem az Európai Unió Tanácsát is képviselte. A helyettes államtitkár 2011. február 21-én Brüsszelből indult Szaúd-Arábiába, ahonnan tovább utazott Kínába, majd 2012. február 26-án utazott vissza Brüsszelbe. A hivatalos utakhoz az átszállások miatt 6 repülőjegy vásárlására volt szükség. Nyilvántartásunkban azért szerepel egy összegben és egy útként a kiküldetés, mert ennek tárcán belüli kezdeményezése egy kiküldetési rendelvénnyel történt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik