Belföld

Helyesbítés

Felkiáltójel (Figyelem!)
Felkiáltójel (Figyelem!)

Szeptember 9-én megjelent Biciklin tolták el a halottat című cikkben valótlan információt közöltünk.

Július 28-án, egy menetrend szerint közlekedő személyvonat halálra gázolt egy, a vasúti síneken fekvő 64 éves férfit. A Fehérvár24 is megírta, hogy három nagyvenyimi férfi került ma előzetes letartóztatásba, akiket nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettel gyanúsítanak, és összefüggésbe hozhatók az Újvenyimen történt halálos vasúti gázolással.

A nyomozás során idegenkezűség gyanúja merült fel, ezért a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. A három feltételezett elkövetőt szeptember 6-án fogták el.

A nyomozás szerint  az áldozatot sógora, annak fia, valamint egyik ismerősük megverték egyikük nagyvenyimi udvarán, majd a férfit egy kerékpárral tolták el a helyi vasútállomáshoz, ahol a sínekre fektették és magára hagyták.

A Fehérvár24 szeptember 9-én megjelent eredeti Biciklivel tolták el a halottat című cikkében tévesen állította, hogy az áldozat holttestét szállították el biciklin a vasúti sínekhez. A cikk állításával ellentétben a férfit ájultra verték, de még életben volt, amikor a vonat elgázolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik