Belföld

Hátat fordít magyar partnerének a New Holland

aratas(960x640)(1).jpg (aratás, felhő, )
aratas(960x640)(1).jpg (aratás, felhő, )

Az egyik legnagyobb magyar mezőgazdasági kereskedelmi céget fenyegeti a bezárás veszélye: a New Holland az egyik pillanatról a másikra felbontotta az IKR-rel a kizárólagos forgalmazói szerződést – értesült a Fehérvár24.

„A New Hollanddal kötött szerződésünk jövő év áprilisban megszűnik, miközben már megkezdte a hazai forgalmazást az Agrotec nevű cseh cég” – nyilatkozta Fehérvár24-nek Szaxon J. Attila, a bábolnai székhelyű IKR Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója. A céggel 2001-ben kötött kizárólagos magyarországi forgalmazói szerződést a New Holland.

Tizenkét esztendő alatt az IKR legfontosabb profiljává fejlődött a New Holland mezőgazdasági gépek, berendezések forgalmazása és szervizelése. A New Holland a szerződés felmondását azzal indokolta, hogy új alapokra kívánja helyezni tevékenységét a térségben, ezért régiókat alakítanak ki, melynek Magyarországot érintő központja Csehországban lesz.

A 45 éves múlttal rendelkező IKR 30 esztendőn át forgalmazta Magyarországon a Claas német mezőgazdasági gépeket, amiről 2001-ben azért mondott le, hogy az újdonságnak számító New Holland termékeket bevezesse a hazai piacra. Ez olyannyira sikerült, hogy a gazdasági válságon is sikerrel átvergődő IKR jóvoltából a New Holland mára vezető szerepet játszik a magyar agráriumban.

Az IKR volt az első integrációs cég, amely a magyar gazdák és mezőgazdasági vállalkozások érdekeit is figyelembe véve minden év elején megállapodást kötött a gazdákkal a vetőmag beszállításáról, az alkatrészek pótlásáról, amikkel előfinanszírozta a gazdák munkáját. Az aratáskor, betakarításkor, az év elején kialkudott árak szerint adták meg terményben az előfinanszírozás árát a gazdák. Ez stabilitást biztosított az esetek többségében minden érintett magyar farmernek.

A 2009-es válságkor 70 milliárdos banki adósság szorult be az IKR-nél, és fenyegette a céget a teljes bezárással és felszámolással. Ezért az integrációs vállalkozásainak egy részét megpróbálta kiszervezni, mígnem 2012-ben a cseh Agrotec cég kereste meg az IKR-t, hogy kivásárolja ezen feladatainak nagy részét. Így az utolsó három esztendőben az IKR a 70 milliárdos adósságát 5 milliárdra csökkentette, miközben éves forgalma meghaladta a százmilliárd forintot, sőt idén a nyereség felé haladna a vállalat – tudta meg a Fehérvár24.

Valószínűsíthetően a cseh cég brüsszeli lobbival vette rá a New Hollandot arra, hogy ellenszolgáltatás nélkül átvehesse a New Holland magyarországi forgalmazását – amit magyar vállalkozás teremtett meg –, ezzel biztosítva, hogy a gépértékesítésből származó profitot kivigye az országból. Ráadásul most 360 munkahely szűnik meg Magyarországon, és csaknem ennyivel lesz több Csehországban bejegyezve. A módszer kísértetiesen hasonlít a Globus Konzerv csehországi átadására, ahol a cseh Hamé a saját termékeire és receptúráira már csak a Globus Konzerv márkát húzza rá, és értékesíti Magyarországon.

„A gazdákat nem érinti a változás, hiszen a szervizeket, alkatrész-utánpótlást biztosítjuk, illetve a cseh cég is ezt teszi majd”– mondta Szaxon J. Attila, aki szerint valószínűleg az IKR Zrt.-t be kell zárniuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik