Belföld

Gyerekeket fenyegettek az ultrák?

Egy magyar iskolára támadtak sörösüveggel, majd levizelték az épületet.

A 444.hu cikke szerint a román-magyar meccsre tartó magyar ”szurkolók”  egy csoportja letért buszával az autópályáról, hogy a román határhoz közel fekvő település, Konyár általános iskolájának főleg cigány diákjait fenyegethessék.

A szemtanúk beszámolója szerint meglehetősen ittasan, és hangosan cigányozni kezdtek, valamint fenyegették az iskola diákjait. Az épületben dolgozó tanárok bezárták az ajtókat, a legkisebb diákoknak azt javasolták, bújjanak az asztalok alá

A 444 úgy tudja, személyi sérülés nem történt, a szurkolók cigányozás mellett sörösüvegeket dobáltak, és volt, aki levizelte az épületet.

Forrás: Facebook/Konyári Iskola

A cikk arra is emlékeztet, hogy a konyári iskola legutóbb télen került be a hírekbe, amikor előkerült egy felvétel, amin az iskola egyik tanára Érpatakon beszélt a gyerekek fenyítéséről, és arról, hogy a roma tanulók primitívek, mocskosak és büdösek, akik csak a testi fenyítésből értenek. A videó előkerülése után a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vizsgálatot indított, és végül elbocsátották a tanárt, Vígh Szilárdot.

Gyöngyösi Jenő, a helyi cigány önkormányzat vezetője a szemtanúktól úgy értesült, hogy Vígh most is felbukkant az iskolát meglátogató szurkolók között – számol be a cikk.

A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.

“A WC-be és a pad alá bújtunk”

Az alábbi telefonos interjút Joka Daróczi János készítette. A felvételen megszólal egy hatéves gyerek is, aki szerint a szurkolók azt kiabálták az iskolásoknak, hogy “gyertek ki rohadt cigányok”. A tanárnő a gyerekeknek azt mondta, hogy bújjanak el, mert ha az ultrák bejönnek, akkor “nagyon-nagy baj lesz”. A hatéves Amanda szerint az elsősök a vécébe és a pad alá bújtak el félelmükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik