Belföld

Gyurcsány: önálló lista és 106 egyéni képviselőjelölt

Gyurcsány Ferenc (fy)
Gyurcsány Ferenc (fy)

A Demokratikus Koalíció (DK) a jövő hét első felében megkezdi az együttműködési tárgyalásokat az MSZP-vel - erősítette meg Gyurcsány Ferenc. A DK saját országos listát állít és mind a 106 körzetben egyéni képviselőjelöltet indít.

Gyurcsány Ferenc szavai szerint az MSZP és az Együtt-PM csütörtöki megállapodását követően megnyílt az út, hogy újabb felekkel folytatódjanak a demokratikus ellenzéki tárgyalások. Mesterházy Attila MSZP-elnök meghívására a jövő hét első felében hivatalosan is megkezdődnek az egyeztetések az MSZP és a DK között. Hozzátette: emellett írásban fogják felkérni az Együtt-PM választási szövetséget, hogy üljenek le és tárgyaljanak az ellenzéki összefogás lehetőségéről és ügyéről.

Tudomásul vették, bár nem fogadták el az MSZP és az Együtt-PM álláspontját, hogy “két lista (…) jobb, mint az egy közös lista”, ezért viszont a DK számára is az a tárgyalások kiinduló pozíciója, hogy önálló listát állít, ami mellett mind a 106 egyéni körzetben saját jelöltet nevez meg. A DK itt nem tesz pontot javaslata végére, mert azért akar tárgyalni, hogy a végén megállapodás szülessen, így minden olyan felvetést megfontol, amelyik az ellenzéki összefogás irányába visz – tette hozzá.

Fotó: Neményi Márton

Gyurcsány közölte: nem fog “zárt szobákban” tárgyalni, ezért saját javaslataik mellett partnereikét is megosztják majd a közvéleménnyel. Arra lehet számítani, hogy ha nem lesz megállapodás, akkor a DK önállóan indul a választásokon. “Én nem akarok surranó pályán bekerülni a parlamentbe, én nem akarok kegyelemkenyéren élni, (…) a DK-t nem lehet kivásárolni ebben a dologban egy vagy két vagy három képviselői hellyel” – jelentette ki.

Mint mondta: ő fogja vezetni pártja listáját és Orbán Viktor kihívójaként fog fellépni. Az esetleges miniszterelnök-jelöltségére vonatkozó kérdésre válaszolva hozzátette: tudja, hogy 2014-ben-ben nem lesz kormányfő és nem is akar a demokratikus ellenzéki összefogás miniszterelnöke lenni. Hangsúlyozta: ha viszont a DK-nak listát kell állítania, akkor úgy fog politizálni és úgy fog viselkedni, hogy listavezetőként megtestesítse azt a politikát, amiben közösen hisznek választóikkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik