Belföld

Senkinek semmi köze a rabok leveleihez

börtönőr (börtönőr)
börtönőr (börtönőr)

Tartalmi szempontból legalábbis nem vizsgálhatják a nevelők – figyelmeztet az ombudsman.

Tartalmi szempontból nem ellenőrizhetők azok a levelek, amelyeket a fogvatartottak írnak a hatóságoknak. A balassagyarmati börtönben mégis ellenőrizték, sőt, egy levél hangneme miatt fegyelmi eljárást is indítottak.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön egyik fogvatartottja a Balassagyarmati Járásbíróságnak írt, ám a nevelője felbontotta a borítékot és elolvasta a rab fogalmazását. A levél – a nevelő szerint – tiszteletlen a címzettel, egy bíróval – szemben, ezért a bv. intézet fegyelmit indított.

Az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a vonatkozó igazságügy-miniszteri rendelet értelmében a fogvatartottak hatóságokhoz címzett levelei tartalmilag nem ellenőrizhetőek. A bíróságnak írt levelet a fogvatartott nevelője semmiképp sem olvashatta volna el, így ennek alapján fegyelmi eljárást sem kezdeményezhetett volna vele szemben. A nyilvánvaló jogsértést az osztályvezetőnek észlelnie kellett volna, és első fokon meg kellett volna szüntetnie a fegyelmi eljárást. Az eljárást csak másodfokon szüntette meg a parancsnokhelyettes.


Fotó: Neményi Márton

Az ombudsman emlékeztetett arra is, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága korábban elmarasztalta Magyarországot, mert a büntetés-végrehajtási intézet ellenőrizte egy fogvatartott és a strasbourgi bíróság levelezését.

Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtön súlyosan megsértette a fogvatartott magánszférához, illetve kapcsolattartáshoz való jogát, ezért azt ajánlotta a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának, intézkedjen, hogy az irányítása alatt álló szerveknél a jövőben semmiképp se kerüljön sor a fogvatartottak és a hatóságok, jogvédő szervezetek, védők közötti levelezés ellenőrzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik