Belföld

Sena szólóban is remekelt a SZIN-en

Sena a SZIN-en (Sena a SZIN-en)
Sena a SZIN-en (Sena a SZIN-en)

Az Irie Maffia énekesnője, Sena Dagadu szólóban is koncertezett a SZIN-en, ahol az új lemezéről is hallhattunk dalokat.

Az Irie Maffia frontasszonya, a ghánai származású Sena Dagadu idén márciusban jelentette meg második szólólemezét, „Lots Of Trees” címmel, amire közel tíz évet kellett várnia mindazoknak, akik az anyazenekar mellett szólóban is kíváncsiak az énekesnő munkásságára. Sena meglehetősen kevés önálló koncertet ad, ezért is örültünk annyira, hogy a SZIN-en szólóban is hallhattuk.

A Szeged24-nek Sena elmondta, hogy az új lemezén nagyon vegyesek a számok, ugyanis van rajta olyan, amit 6-8 éve írt, de van rajta olyan dal, amely csupán csak a lemez bemutatása előtt készült el. „Az új albumon az én kedvenc számaim vannak, amelyek tükrözik, hogy mit csináltam az elmúlt években. Az volt a koncepciója, hogy én is szeressem” – tette hozzá az énekesnő.

Az Irie Maffia miatt nagyon kevés ideje jut a szóló karrierjére, ezért is örülhetünk annyira, hogy a SZIN-en kétszer is láthattuk, mint fellépőt. „A SZIN-re azért jöttem, mert nagyon szeretem Szegedet. Sokat is voltam itt, családom is van a városban, úgyhogy legfőképp emiatt is mondtam igent a felkérése, plusz a SZIN egy igazán jó fesztivál” – indokolta döntését Sena.

Zsingor Tünde

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik