Belföld

Többször használna fegyvert a TEK

terrorelharito(2)(960x640).jpg (tek, terrorelhárítók, )
terrorelharito(2)(960x640).jpg (tek, terrorelhárítók, )

A Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója szerint vannak helyzetek, amikor fegyvert kellene használniuk, de nem tehetik.

Hajdu János vitát kezdeményezett a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályok módosításáról. A TEK-vezér a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül.

A TEK főigazgatója a szervezetet érő ellenzéki bírálatokra utalva megjegyezte: aki ma azzal akar kampányolni és szavazatokat szerezni, hogy a haza biztonságáért szolgálatban álló embereket, azok tevékenységét folyamatosan sarazza, savazza, s 2013-ban csak a határokig néz, az rémesen rosszul látja ezt a területet. Szavai szerint a terrorelhárítás nem holmi látványos tevékenység, rengeteg a fedett akció, a külföldi partnerek pedig díjazzák a magyar szerv segítségét. “Épp ezért, ha valaki meg akarna szüntetni bennünket, annak nem velem kell megküzdenie, hanem mondjuk az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal” – fejtette ki Hajdu János.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik