Belföld

Ingyenpénzt adna a munkanélkülieknek az LMP és az MSZP is

pénztárca (pénztárca)
pénztárca (pénztárca)

Szanyi Tibor havi 85 ezer forintot adna mindenkinek.

Göd gyűltek össze szombaton a baloldaliak, ahol az MSZP és az LMP képviselője is azt mondta: támogatják a feltétel nélküli alapjövedelemről szóló európai polgári kezdeményezést – írja az Index. Ennek lényege, hogy mindenkinek járna egy havi fix összeg, akkor is, ha nem dolgozik.

Gödön Szanyi Tibor MSZP-s politikus, és Schiffer András, az LMP társelnöke is beállt a feltétel nélküli alapjövedelem ötlete mögé. Mindkét politikus nagyon óvatosan fogalmazott, hangsúlyozták, hogy nem az alapjövedelem bevezetését, hanem csak az erről szóló vitát támogatják, Schiffer szerint középtávon akár be is lehetne vezetni. Ennek feltétele szerinte az, hogy valóban növekedjen a foglalkoztatás, tehát ne csak a közfoglalkoztatottak húzzák felfelé a statisztikákat.

Havi 85 ezer forint

Szanyi Tibor úgy vélekedett, havi 85 ezer forint körüli összeg lenne elképzelhető. Ez viszont évente nagyjából tízezer milliárd forintba kerülne, ami a tizenhatezer milliárdos költségvetéshez képest hatalmas összeg. A politikus hangsúlyozta, hogy ez persze együtt járna a költségvetés struktúrájának, a kiadások és a bevételek teljes átalakításával.

Most az unión belül aláírásgyűjtés zajlik a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről, a polgári kezdeményezés azt sürgeti, hogy az Európai Bizottság bátorítsa a tagállami együttműködést az alapjövedelem bevezetésére. Szanyi és Schiffer is azt mondta, hogy pártjuk támogatja ezt a kezdeményezést, mert fontos az alapjövedelmről szóló társadalmi vita.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik