Belföld

“Fordítsák szociális célra a Rákay Philipnek ígért egymilliárdot”

Rakay-Philip(960x640)(1).jpg (Rákay Philip)
Rakay-Philip(960x640)(1).jpg (Rákay Philip)

Schmuck Andor a műsorban érintett településeknek adná a pénzt.

A héten derült ki, hogy a rendkívüli költségvetési tartalékból közel 1 milliárdot csoportosítanak át a “Magyarország szeretlek” című MTVA-s produkcióra, ami Rákay Philip intendáns ötlete volt.

A Magyar Szociáldemokraták Pártja gyorsan reagált a hírre, és közölte: véleményük szerint az ország szeretetének hasznosabb és kézzelfoghatóbb eszköze lenne, ha a körültekintő, spórolós gazdálkodásáról közismert állami csatorna “újabb burkolt támogatása helyett” az egymilliárdot az igazán rászorulók, a mélyszegénységben élő nyugdíjasok terheinek csökkentésére fordítaná a kormány.

Adják oda a településeknek a télre való felkészülésre

A SZOCDEMek javasolják, hogy a tervezett műsorban érintett települések számára a költségvetés 50-50 millió forint szociális költségvetés-kiegészítéssel segítse a télre történő felkészülést – jelezve, hogy az ország szeretete elsősorban az ott élők szeretetét jelenti.

A Párt emellett felkéri az érintett települések önkormányzatait, hogy jelezzék a kormány számára mit választanak: az ötvenmilliós szociális különkeretet vagy a köztévé nyilvánosságát.

“Magyarország, mi így szeretünk (szeretnénk) !” – zárul Schmuckék közleménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik