Belföld

Bajnai Botkával ment a szegedi szabadtérire – VIDEÓ

Együtt sétáltak Szeged belvárosában Botka László és az Együtt 2014 elnöke. Együtt ment a polgármester Bajnaival az István, a királyra is. Két hét múlva az is kiderül, együtt lesznek-e a politikában is.

Szombaton este Bajnai Gordon és Botka László, Szeged szocialista polgármestere együtt nézte meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon az István, a király című rockoperát – értesült a Szeged24. Úgy tudjuk, az Együtt-PM szövetség vezetője és az MSZP választmányi elnöke az előadás előtt együtt vacsorázott, ahol – információink szerint – szóba kerültek a közös jelöltek, valamint az ellenzék közös miniszterelnök-jelőltjének személye is.

Unom a politikát

Az Alföldi rendezte István, a király egyik leghatásosabb jelenete, amikor a színpadon lévő majd 50 fiatal a közönséggel szemben – mintha elakadt volna a lemez – azt ismétli: unom a , unom a politikát … Mintha a közönségtől várnák a folytatást. A bemutatón tegnap ott ült Botka, akitől a szerzők és rendezők megkapták Szeged Aranyérmét, s ott ült Bajnai is. Vajon mit gondoltak a jelenet közben?

Mondd, te kit választanál?

Két hét múlva hivatalosan is nyilvánosságra hozza az MSZP és az Együtt-PM, közösen, vagy külön állítanak jelölteket. Szegeden az Együtt 2014 a Szabad Város Egyesülettel kötött megállapodást még márciusban. A Szabad Város Egyesület elnöke szerint szerencsésebb volna, ha külön jelölteket állítanának, de jelenleg köztudottan éppen a közös jelöltekről egyeztetnek.

Az szocialista körökből kiszivárgott, hogy Botka László listán indul, egyéni jelöltek pedig az ún. körzet felelősökből lehetnek, egyikőjük Solymos László, Szeged alpolgármestere, másikuk Szabó Sándor, Botka kabinet vezetője. Szabó Sándor az információkat csak annyiban erősítette meg, hogy valóban a körzetek felelős posztjaival őt és Solymost bízták meg, de erről majd az Együtt – PM-mel folytatott tárgyalások után az őszi kongresszus fog dönteni. Még az is elképzelhető a kabinetfőnök szerint, hogy a kampány felelősei lesznek csupán.

Kik kerülnek a kalapba?

Csongrád megyében hétről négyre, Szegeden háromról kettőre csökkent a körzetek száma. A Fidesz KDNP szegedi kerületei elnökei Bohács Zsolt országgyűlési képviselő, a szegedi frakcióvezető is egyben, és B. Nagy László a megyei kormányhivatal elnöke. Elviekben ők lehetnek az indulók a jobboldalon, így velük szemben kell majd kiválasztani a demokratikus oldal közös vagy külön indított jelöltjeit.

A Szabad Város Egyesület három tagja a szegedi közgyűlésben frakciót alakítottak, információink szerint egyiküknek sincsenek ambíciói az országos politizálásra, de ők azok, akik a kalapból előhúzták a titkos jelöltet, aki az Együtt 2014 „színeiben” elindulhatna. Az egykori szabaddemokraták szívesebben látnának önálló jelölteket, de természetesen, amennyiben közösködniük kell, a szocialisták ellenében nem fognak erőlködni, korábban is jó volt az együttműködés a helyi MSZP-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik