Belföld

Egész iparág települt az EU-pályázatokra

eu zászló (eu zászló)
eu zászló (eu zászló)

A fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár szerint a szabályok megváltoztatásánál Magyarország vállalja a konfliktust Brüsszellel.

A kormánynak kell kiépíteni annak a rendszerét, hogy az uniós támogatású beruházásához a pályázó miként teremtse elő a szükséges önrészt, amit az utófinanszírozás miatt csak a beruházás végén kap meg – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csepreghy Nándor. Szerinte minél inkább csökkenteni kell a bürokráciát az EU-pályázatoknál, és fontos feladat a dokumentumalapú ellenőrzések megszüntetése. A végrehajtási intézményrendszerhez tartozó vizsgálatokat helyben kell elvégezni – mondta.

A Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: Brüsszelnek vannak szabályai a pályáztatással kapcsolatban, de ha ezek rosszak, akkor ezeket meg kell változtatni. Magyarország élni fog javaslatokkal, adott esetben konfliktusokat is felvállalva az Európai Unióval. Csepreghy Nándor közölte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek és a jogutód intézménynek az lesz a feladata, hogy átlátható és a kormányzat által kijelölt módon használja fel az uniós forrásokat.

Elképzelhetőnek tartja, hogy az állam ingyen ír majd európai uniós pályázatokat ott, ahol kötelező a pályáztatás, mert – ahogy fogalmazott – a pályázatíró oldalon komplett iparág kereskedik a pályázatokkal, és a korrupció az uniós pénzek körül is tetten érhető. Az illetékes hatóságok eddig is eljártak akkor, ha visszaéléseket tapasztaltak. Emlékeztetett arra, hogy nemcsak magyar, de európai uniós hatóságok is ellenőrizték a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tevékenységét.

A 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzését célzó akciótervről is szó lesz a kormány szerdai ülésén – erősítette meg a helyettes államtitkár. Csepreghy Nándor emlékeztetett arra, hogy az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at egyelőre nem finanszíroz Brüsszel. Úgy vélte: uniós jogvitákról van szó, a bizottság egyik legfőbb problémája, hogy az építési beruházásoknál a magyar közbeszerzéseknél előírták a magyar mérnökkamarai tagságot, illetve a magyar nyelv tárgyalási szintű ismeretét.

Hétfőn Lázár János államtitkár, aki augusztus óta kormánybiztosként a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetését is ellátja, jelentette be a sürgős akcióterv szükségességét. Akkor úgy fogalmazott: innen szép nyerni. Mint mondta: javasolni fogja, hogy amelyik tárcánál forrásvesztés következik be, azonos összegű legyen 2014-ben a minisztérium költségvetésének csökkentése. Emellett jogszabály-módosítási csomagot is javasol a gyorsítás és egyszerűsítés érdekében. A kormánybiztos Johannes Hahn uniós biztoshoz fordult, hogy mielőbb zárják le a vitákat, amelyek között szerinte vannak politikai támadások is. Várhatónak nevezte, hogy az Európai Bizottság az eljárásokat bírság ellenében feloldja, erről szeretnének szeptember 15-éig megegyezni.

Az Aréna adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik