Belföld

Élettel telt meg újra a csomorkányi puszta

Az eddigiektől eltérő módon hatalmas készülődéssel, műsorokkal, étellel-itallal, jó hangulattal indultak neki az immáron hagyományos csomorkányi találkozónak a templomromnál. Galéria.

Évtizedes hagyománya van annak, hogy a csomorkányi kötődésűek minden augusztusban kilátogatnak emlékezni a volt iskola helyén emelt emlékműhöz, a csomorkányi templomrom somszédságában. Idén azonban gondoltak egyet a szervezők – Gojdár Lajos, valamint Csanki János és felesége – és igencsak kibővítették a napot. Ehhez nagyszerű segítséget kaptak a szintén csomorkányi gyökerekkel rendelkező prof. dr. Mucsi Imrétől, aki vendéglátó vállalkozásukkal is csatlakozott a rendezvényhez.

Aggregátorok, hatalmas sátor, több száz résztvevő és rengeteg szórakoztató program – ezt látta szombaton a csomorkányi templomrom, és ha beszélni tudna, azt mondta volna – “a betyár mindenit”. Mondhatta volna ezt azért is, mert a napra javasolt volt a kackiás betyárbajusz viselete.

A nap délelőtt az iskolai emlékmű megkoszorúzásával és megemlékezéssel kezdődött. Almási István polgármester köszöntő beszédében arra is kitért mi is köti őt Csomorkányhoz. Herczegh Miska bácsi volt levéltáros, igazgató 1953 és 1964 között Kenyerepart és Csomorkány tanítója volt, majd nyugdíjas évei után Almási Istvánnal dolgozott a könyvtárban és ekkor is nagyon sokat mesélt szeretett tájáról.

A programokra számtalan népdalkör, zenekar és zenész is érkezett, ők negyedóránként váltották egymást a színpadon. Vásárhely mellett, itt voltak a sóshalmiak, sámsoniak, de érkeztek Székkutasról, és Orosházáról is fellépők.

A szervezőknek hatalmas piros pont minden kilátogatótól, hogy az alternatív útvonalakat minden irányból kitáblázták, hiszen mint beszámoltunk róla, nemrég az eredeti bejárat földes útját a gépek tönkretették, sőt azt helyenként szarvasmarha hölgyek állták el.

A színpadon többek között fellépett Tószegi Ferenc tárogatóval, a székkutasi dalkör, vásárhelyi dalos asszonyok, Labozár Antal Molnár Ernővel és Gulyás Ferenccel, valamint hatalmas sikert arattak az orosházi nyugdíjasok. Velük érkezett Labádiné Kenéz Margit, akinek párja, Sándor is színpadi szerepet kapott, hiszen csak ő érkezett bajuszjelmezben, ez pedig különdíjat érdemelt.

A kellemes környék, a puszta hamisítatlan hangulata nagyon sok embert csábított ki ide, “az Isten háta mögé”, Verók István és csapata Székkutasról például lovon érkezett, de jöttek autóval, biciklivel, sokan pedig busszal Csomorkányra.

A Vásárhely24 Facebook oldalán további több tucat fotót talál a rendezvényről!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik