Belföld

Pár szigetes a Föld légkörén kívülre repülhet

űrrepülő (űrsikló)
űrrepülő (űrsikló)

Számos orvosi vizsgálatot elvégeztek már a Sziget fesztivál közép-európai űrkiképző központjának lakóin, a fizikai és szellemi megmérettetések végén kiderül, hogy ki lesz az a hat jelentkező, aki részt vehet a végső versenyen az amerikai Orlandóban.

A fiatal asztronautajelöltek az első két napon fogászati és belgyógyászati vizsgálatokon estek át a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórház szakorvosainak felügyelete mellett.

Sok vizsgálaton kell átesniük

Azok a jelentkezők, akik valamilyen probléma miatt fennakadtak, nem mehettek már a barokamrába, ahol például a következő kihívás várta a fiatalokat: emelkedés oxigénmaszkkal 5500 méter magasságig, 2-3 perc után süllyedés 4000 méterre, innen maszk nélkül süllyedés 40 méter/secundum sebességgel 0 méterig.

Vizsgálták még a jelöltek látásélességét és átestek színlátás- és látótérvizsgálaton, valamit szemnyomásmérésen is. A kecskeméti kórház szakorvosai ezután testalkat- (antropometria) és légzésfunkciós (spirometria) vizsgálatnak vetették alá a fiatalokat, majd a pszichológiai és neurológiai vizsgálatok mellett jött a vesztibulometria, amelynek során forgószékes vizsgálatokkal a jelöltek esetleges egyensúly-zavarát szűrték ki.

Irány a globális űrtábor

Még fizikai és szellemi kihívások várnak rájuk, és szombatra kiderül, hogy kik utaznak majd az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA orlandói központjába.
A nemzetközi kampány részeként a Sziget fesztiválon hat ország 51 jelöltje, köztük 14 magyar közül választják ki azt a 6 embert, aki részt vehet egy globális űrtáborban az Egyesült Államokban.

A Föld légkörén kívülre repítik őket

Az orlandói kiválasztási folyamat végén a világ különböző térségeiből érkező jelöltek közül összesen 23-an kapnak lehetőséget arra, hogy egy repülőn elhagyják a Föld légterét.

A versenyzők egy kétszemélyes repülőgépen utaznak majd 103 kilométer magasságig, a repülés mintegy 60 percig tart. A floridai tábor decemberben lesz, az űrutazásra 2014-ben kerülhet sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik