Belföld

Iskolakezdés gigaáron – korlát nélkül

iskolatáska (iskolás)
iskolatáska (iskolás)

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint az iskolák azt vetetnek meg a szülőkkel, amit csak akarnak.

Iskolatáska 36 000 forintért, “spirálfüzet” 6200 forintért! “Az állami fenntartású iskolák azt vetetnek meg a szülőkkel, amit csak akarnak. A szülő nem mérlegelheti, megveszi-e az iskola által megkövetelt tankönyvet, tanszert, felszerelést – tudatta az MSZOE. A nemzeti köznevelési törvény szerint a pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti a jog, hogy “árkorlát nélkül” megválassza az alkalmazott tankönyveket, tanulmányi segédleteket, márkás taneszközöket, ruházati és más felszereléseket.

Van olyan középiskola, ahol előírták a 6200 forintos regiszteres spirálfüzet használatát – emlékeztet az egyesület, példaként hozva néhány kirívó példát. Az egyesület  tud olyan iskoláról, ahol követelmény a „regiszteres” spirálfüzet, amely 3000-6200 forintért kapható. Az egyik írószerboltban mondták, hogy egy pedagógus előírta azt a spirálfüzetet,  amelynek „fele kockás a fele sima.” Csak ilyen füzetet nem gyártanak! Sok pedagógus jóhiszeműen előírja, hogy olyan táskát vegyenek a szülők, amelyiknek a háttámlája műanyagból van, nem papírkartonból. Az árkülönbség 15-20 000 Ft.

Az iskolakezdéskor konjunktúra helyzetbe kerülő vállalkozásoknak nem kell az árakat direkt emelni, elég, ha egy-egy tanszerből öt-hat különböző márkajelzésű terméket kínálnak, különböző árakon. Ha van pénze a szülőnek, úgyis a drágábbat veszi. Nagy trükk a termékek olyan „divatos” mesefigurás matricával való ellátása, amelyeket a gyerekek éppen kedvelnek. Így lehet a laikus szülőket és a tanulókat befolyásolni a drágább, tetszetősebb termék megvásárlására – emlékeztet az egyesület.

A legmagasabb árfekvés többszöröse az elmúl évi áraknak. Lehet kapni egy üzleten belül ceruzát 50-100-500 forintért, spirálfüzetet 50-300-3000, golyóstollat 30-500-1000, iskolatáskát 1000-15 000-36 000 forintért. Az igaz, hogy a 36 000 forintért kapható táska mindent tud. Van benne tornafelszerelés, hűtős uzsonnatáska, tolltartó, nyakba akasztható igazolványtartó, pénztárca, csak egy sminkkészlet hiányzik belőle a lányoknak. Mindezekhez az üzleti manőverekhez joguk van a vállalkozásoknak, tehát a szülőkön múlik, hogy bedőlnek-e ezeknek a reklámfogásoknak – írja az MSZOE.

Mit tegyen a szülő, ha nincs pénze a tanszerek megvásárlására? – teszi fel a kérdést az egyesület, majd rögtön meg is válaszolja. A törvény értelmében ugyanis a tanuló joga, hogy a nevelési-oktatási intézményben, családja anyagi helyzetétől függően, kérelmére ingyenes vagy kedvezményes tanszerellátásban részesüljön, továbbá, hogy részben vagy egészben mentesüljön a törvényben meghatározott, a tanulókat terhelő költségek megfizetése alól. A kedvezményeket kérelmezni kell az iskolában. Ne szégyelljék kérni! – javasolta az MSZOE.

Tavaly átlagosan 26 900 forintot, az előző évinél ezer forinttal többet terveztek költeni iskolakezdésre a magyar internetezők egy kutatás szerint. Akkor a válaszadók harmada 15 ezer forint alatt számolt, szintén harmaduk 15 ezer és 30 ezer forint között, 34 százalékuk pedig 30, de akár 50 ezer forintnál többet is készült kiadni. A kutatásból kiderült, hogy kevesebbet költöttek azok, akik már nyáron elkezdtek vásárolni, több boltban és az interneten is utánanéztek az áraknak, termékeknek. Tanszercsomag vásárlásakor a válaszadók fele elsősorban a minőségre figyelt, fele pedig leginkább az árra. 2011-ben még jóval többen voltak azok, akik a minőségre helyezték a hangsúlyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik