Belföld

Kezdődik Gergényiék tárgyalása

gergenyi-peter(210x140)(1).jpg (gergényi péter, )
gergenyi-peter(210x140)(1).jpg (gergényi péter, )

Hét évvel a tévéostrom után állítják bíróság elé az egykori főrendőröket.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szeptember 17-re tűzte ki az első tárgyalást a 2006 őszén történt rendőri túlkapások ügyében – írja  a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet.

A Központi Nyomozó Főügyészség az idén februárban emelt vádat, elsősorban elöljárói intézkedés elmulasztása miatt tizennégy egykori és jelenlegi rendőri vezető – köztük Gergényi Péter volt budapesti, Bene László volt országos rendőrfőkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka ellen.

A Magyar Nemzetnek Mikó Gergely, a Fővárosi Törvényszék büntetőkollégiumának vezetője elmondta, hogy a törvényszék a perben 60 tárgyalási napot tűzött ki, és a tervek szerint 2014. július 10-ig vizsgálja az ügyet.

A Magyar Hírlap szerint a vádhatóság csak felfüggesztett börtönbüntetést kér a vádlottakra, sőt elítélésük esetén azt is indítványozza, hogy mentesüljenek a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól. Az új büntető törvénykönyv szerint ugyanakkor az említett bűncselekményért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne – jegyzik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik