Belföld

Több mint kétmilliárd a termelők kára a dunai árvíz miatt

arviz(210x140)(1).jpg (árvíz, )
arviz(210x140)(1).jpg (árvíz, )

A júniusi dunai árvíz következtében 565 termelőnek mintegy 2,3 milliárd forintos kára keletkezett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összesített adatai szerint.

A Vidékfejlesztési Minisztérium pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hivatal szakemberei a megyei földművelésügyi igazgatóságok falugazdászainak bevonásával 9606 hektár mezőgazdasági terület károsodását jelezték. A legnagyobb kiterjedésűt Győr-Moson-Sopron megyéből jelentették, ez az összes érintett terület 28 százaléka, míg Pest megye 26, Bács-Kiskun 16, Fejér megye pedig 10 százalékos aránnyal részesedik.

A mezőgazdasági károk okaként a termelők 61 százalékban az árvizet, 37 százalékban pedig a belvizet jelölték meg. A fennmaradó 2 százalék a védekezési kár és a menekülő vadak okozta kár volt.

A NÉBIH a termelők által becsült kárigények összesítésével egyidejűleg az országos referencia hozamok és árak figyelembe vételével, a kockázatkezelési törvény szerint forintban is megállapította a kár mértékét: a termelők által becsült kárérték 2,3 milliárd forintot tesz ki.

Taposási károk esetében konkrét termelői kárbejelentés összesen mintegy 50 hektáros területre érkezett, ez az országos referencia hozamok és referencia árak figyelembe vételével összesen mintegy 10 millió forintot tett ki.

A VM közleménye szerint a vadgazdálkodási egységek a vad mentésében jelentős szerepet vállaltak, csónakokkal mentették a hullámtérben rekedt, kimerült állatokat, és bőséges takarmányozással biztosították az állatok helyben tartását. A megyei adatok alapján elsősorban a szaporulatban keletkeztek veszteségek. A vadelhullás miatt keletkezett kár bérvadászati árjegyzék alapján vadhúsértékkel növelve 75 millió forint.

Halastavak halállományában bekövetkezett kárról két megyéből – Komárom-Esztergom, Pest megye – érkezett jelentés, a becsült kár összesen mintegy 34 millió forint.

Közölték, hogy a kormányzat által megújított kárenyhítési rendszer tavaly már sikeresen működött a mezőgazdaságban, és az idén is ez szolgálja a gazdálkodókat. 2013-ban a kárenyhítési alapban közel 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A múlt évben a kárenyhítési alapból 7,4 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. A gazdálkodók az árvízkár esetében kárenyhítésre, a védekezési kár esetében teljes kártalanításra számíthatnak – áll a VM közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik