Belföld

Most akkor mennyivel is emelik a tanárbért?

Rögvest kiderül.

Remek hír: akár százötvenezer forinttal is emelkedhet a pedagógusok bére. Pontosabban: legföljebb százötvenezerrel, bruttóban, végzettségtől és munkatapasztalattól függően, több lépcsőben, majd ha egyszer bevezetődik a pedagógus-életpályamodell. Tehát nettóban akár százezer forinttal is többet kereshetnek majd az illetménytáblázat legfelső sarkában lévő tanárok – derül ki a köznevelési törvény tervezetéből.

A köznevelési törvény szerint az új illetményalap a mindenkori minimálbérhez igazodik majd, egyetemi végzettség esetén annak 200, főiskolai papírral 180 százaléka lesz. Ha minden a terv szerint alakul, a pályakezdő a mostani 122, illetve 129 ezer forint helyett 176, illetve 196 ezer bruttót kaphat.


Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

A legtöbb pénzt a kutatótanárok kaphatnák: a bruttó 519 400 forintos bér (nettóban körülbelül feleannyi) már legalább annyi, amit pályakezdőként kaphat egy jó papírral rendelkező fiatal diplomás. A legnagyobb emelést a hosszabb munkaviszonnyal rendelkezők kapják, hat-nyolc év után nagyjából bruttó 100 ezret (ami körülbelül nettó 65 ezer forint).

Összességében átlagosan több mint 40 százalékos keresetnövekedést könyvelhetnek majd el a pedagógusok az életpályamodell bevezetése nyomán, miután teljes mértékben megkapják a kormány által ígért béremelést – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke kedden az MTI-nek.

A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény és a köznevelési törvény által meghatározott táblázatokból – amelyeket a PSZ elnöke bocsátott az MTI rendelkezésére – megállapítható: jelenleg egy pályakezdő, főiskolai végzettségű tanár bruttó 122 000 forintot keres, ez a pedagógus-életpályamodell bevezetésével járó béremeléssel 176 400 forintra emelkedik majd, amikor a teljes fizetésemelés megvalósul.

Jelenleg egy kezdő, egyetemi végzettségű tanár bruttó 129 500 forintot vihet haza havonta, ez az összeg a teljes bérrendezés után 196 000-re emelkedik majd. Mindkét esetben az életpályamodell két évig gyakornoki státusba helyezi a pályakezdő pedagógusokat, akiknek vizsgázniuk kell, majd annak teljesítése után sorolják be őket az úgynevezett Pedagógus I. kategóriába, új bérezéssel.

Egy hat éve a pályán lévő tanár például főiskolai végzettséggel jelenleg 130 800, egyetemi végzettséggel 142 500 forintot keres. Ez az összeg a pedagógus-életpályamodell teljes bevezetésével 229 320, illetve 254 800 forintra emelkedik majd.   Egy 15 éve a pályán dolgozó általános iskolai pedagógus fizetése jelenleg 144 600, egy gimnáziumi tanáré pedig 163 200. Ezek emelkednek a fentiekhez hasonló módon 255 780, illetve 284 200 forintra. Ugyancsak jelentős az emelkedés egy 30 éve tanító pedagógus esetében – végzettségüktől függően – 166 800-ról, illetve 202 000-ről nő 299 880-ra, valamint 333 200-ra.

Végül egy 42 éve tanító pedagógus most az általános iskolákban bruttó 196 100, a középiskolákban 235 700 forintot kap, ez növekszik a teljes béremelés után 335 160, illetve 372 400 forintra.

Pótlékkatapult

Az alapbér mellett a pótlékok is katapultálnak: például míg ma az osztályfőnöki pótlék 7 és 20 ezer forint között mozog, a remélhetőleg nem távoli jövőben 18 és 59 ezer forint között lesz ez az összeg. Az intézményvezetői pótlék pedig 70 és 156 ezer közé ugrik.

A modell indításakor mindenkit az első fokozatba (bruttó 176 400, illetve 196 000 forint) sorolnának, s leghamarabb 2014-ben lehetne továbblépni a következő szintre, valamilyen minősítési eljárás keretében.

Az emelés első lépcsőjét szeptemberben ugorja meg a kormány, a másodikat meg majd egyszer. A kabinet várhatóan a július 10-i ülésén tárgyalja a pontos ütemezést – ezt hétfőn árulta el Balog Zoltán emberi miniszter.

Néha csökkenés az emelés?

Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogyan kell érteni azt, hogy minden pedagógust az első fokozatba sorolnának. Vajon az igazgatókat és a vezető tanárokat is, akiknek ez adott esetben jövedelemcsökkenést jelent?

Ezt a választ kaptuk a sajtóosztálytól: “Amiről eddig a pedagógus életpálya kapcsán döntött a kormány, arról már tegnap és tegnapelőtt a miniszter beszámolt a sajtónak. Mint ahogy arról is, hogy az életpályáról a végső döntés a július 10-i kormányülésen születik majd meg, így az ütemezés ügyében és egyéb fontos részletekről a július 10-i kormányülésen megszülető végső döntést követően adunk majd tájékoztatást.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik