Belföld

Egyre többet biciklizünk, mert drága a benzin

A magyarok 34,1 százaléka - anyagi okokból - az elmúlt 2-3 évben többet használta kerékpárját közlekedési eszközként, mint a korábbi években. A többség ezzel akár havi tízezer forintot is megtakarít - derült ki egy felmérés eredményeiből.

A rendszeresen kerékpározók csaknem 43 százaléka ötezer forint alatti összeget, 42 százaléka öt és tíz, míg 15 százaléka tízezer forintot meghaladó összeget takarított meg havonta annak köszönhetően, hogy nem autóval vagy tömegközlekedéssel jutott el munkahelyére vagy bevásárolni – számolt be a csaknem 22 ezer kerékpáros megkérdezésével készült felmérésének eredményeiről az AEGONdirekt.hu közleménye.

A veszélyekre vonatkozó kérdésekből kiderült, hogy a megkérdezettek csupán valamivel több mint 18 százaléka érzi magát teljesen biztonságban az utakon. A kerékpározók azonban nem is tesznek meg mindent saját biztonságuk érdekében, hiszen sokuk kerékpárja nem felel meg a KRESZ-ben előírt alapvető biztonsági követelményeknek, valamint sem bukósisakot, sem térd és könyökvédőt nem használ a két keréken közlekedők csaknem 80 százaléka.

A biciklizés népszerűségével együtt az elmúlt években nagy mértékben emelkedett a közúti közlekedési balesetekben meghalt kerékpárosok aránya is: ez a 2008-as 10,94 százalékról a tavalyi évre 15 százalékra nőtt. Az elmúlt évek adatai szerint a következő két és fél hónapban kell a legjobban vigyázni, ebben az időszakban történik ugyanis a bringások által okozott évi nagyjából 2000 baleset mintegy 40 százaléka.

A közlekedési eszközök tárolásával kapcsolatban a megkérdezettek 10 százaléka úgy nyilatkozott, hogy lezáratlanul szokta hagyni járművét, míg 59 százalékuk csak gyenge minőségű lánccal vagy spirálzárral rögzíti biciklijét. Az elmúlt években azonban egyre többen kötnek biztosítást kerékpárjukra, amely a lopás, elemi- és töréskár mellett akár a személyi sérülésekre is fedezetet nyújthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik