Belföld

Tizenkét év a győri prostituált gyilkosának

Tizenkét év börtönre ítélt az első fokon eljáró Győri Járásbíróság csütörtökön egy férfit, aki a vád szerint megfojtott egy prostituáltat tavaly október végén a kisalföldi megyeszékhelyen.

Köszler Ferenc tanácsa emberölésben és kifosztásban marasztalta el a férfit, aki a vallomása szerint csak rá akart ijeszteni a húszas évei elején járó nőre – meg akarta ugyanis tudni tőle, hogy ő vitte-e el több ezer euróját -, és eközben ölte meg.

A vádlott az eljárás során részletes beismerő vallomást tett, ebben egyebek mellett arról beszélt, hogy beleszeretett a Zalaegerszegről Győrbe költözött lányba, akire mintegy tízmillió forintot költött.

Szólt arról is: amikor pénzügyi jellegű nézeteltérésüket akarta tisztázni szerelmével, dulakodni kezdtek, és ennek során oltotta ki a nő életét.

Az ügyész bejelentette, hogy tudomásul veszi a döntést, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

A férfi tette elkövetése után két hónapig lépcsőházakban, liftaknákban bujkált, és szenteste fogták el a rendőrök, amikor Győrből gyalog a Szigetközbe indult egy ismerőséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik