Belföld

Újjáéled a Rádió Mi

Radio-Mi(210x140)(1).jpg (Rádió Mi)
Radio-Mi(210x140)(1).jpg (Rádió Mi)

Július elsejétől újra szól a Rádió Mi, a szegedi közösségi rádió, amely jelenleg az interneten jelentkezik underground zenei, kulturális, ismeretterjesztő és közéleti műsorokkal, valamint egyedi zenei kínálattal.

A Rádió Mi 2005 és 2012 között Szegeden a 89,9 MHz-en volt hallható, majd a frekvenciaengedély lejártával az azt működtető egyesület is befejezte tevékenységét. A rádió önkéntes műsorkészítői azonban újra összeálltak, és 2013-ban megalapították a Mi a Rádióért Kulturális Egyesületet. A szervezet számít a hallgatók adományára és támogatókat is igyekszik találni, hogy működési költségeit – melynek döntő része a zenei jogdíj – fedezni tudja. Rendezvényeket, koncerteket is szerveznek, ahol a résztvevők támogathatják a rádiót.

A rádiót több technikai újítással igyekeztek elérhetővé tenni a hallgatók számára, ezek közül természetesen a mobiltelefonos alkalmazás sem maradhat ki, aminek segítségével bárhol elérhető a rádió, még korlátozott sávszélességgel is. Aki az élő műsorokról lecsúszik, az archívumból pótolhatja az elmaradást.

Újra hallható lesz sok régi Rádió Mi-s műsor – az indie és alter újdonságokat bemutató Undorgrund, a metál-ismeretterjesztő Betönkeverö, az improvizatív kísérleti zenei Musique Grotesque, az ambient zenei Mélyvarázs és a Zűrállomás drum ‘n’ bass mixei.

“Nagyvárosi filmzenékkel” jelentkezik a Jazz Horizont, a Különvéleményben pedig kultúráról és társadalomról hangzanak el szubjektív beszélgetések. A Mélyfúrásban pszichológus és szociológus társalog mindennapi és nem mindennapi élethelyzetekről, a Karóva Tejbárban szegedi punkok mutatkoznak meg, Jazzszigor pedig kötetlen jazzeléssel vár mindenkit a klasszikusoktól az elektronikus fúziókig. Két hiphop műsor is lesz, az Estibít Suhovval, valamint a Reppszakkör; a Neurosense pedig az underground elektronikus zenei színtér DJ-inek ad teret. A Perspektívában aktuális témákról, kulturális történésekről beszélgetnek kötetlenül a résztvevők.

Az adáskezdő ceremónia június 1-én 18 órakor lesz a Jazz Kocsmában (Kálmány Lajos u. 18.). A hétfői eseményen a Rádió Mi DJ-i zenélnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik