Belföld

Nemzetközi Duna Nap Győrben és Budapesten

Tudományos-ismeretterjesztő feladványokkal, vizasimogatással, krimijátékokkal, tánc- és színielőadásokkal, valamint koncertekkel várja a családokat a Danube Flow - Hív a Duna! kezdeményezés a Nemzetközi Duna Nap alkalmából június 28-án Győrben, június 29-én pedig Budapesten.

Idén két helyszínen, Győrben és Budapesten ünnepli meg a Nemzetközi Duna Napot a tavaly indult Danube Flow – Hív a Duna! vállalati-civil kezdeményezés, amelynek célja a Duna értékeinek népszerűsítése és védelme – hangzott el szerdán az esemény sajtótájékoztatóján.

Győrben évek óta megrendezik a Nemzetközi Duna Napot, amelyhez idén két programmal kapcsolódnak a civil szervezők. A családok péntek délután a győri Baross Gábor úti Csónakos szobornál kipróbálhatják a Meríts a Dunából! – ha szomjazod a tudást című, tudományos-ismeretterjesztő játéktár főbb elemeit, valamint megnézhetik Jaskó Bálint színművész A vízcsepp élete című interaktív előadását.

Szombat délután a budapesti Kopaszi gáthoz várják az érdeklődőket: az öbölben a családok egy három állomásból álló verseny során PET palackból készíthetnek kishajót, sőt akár miniárvízzel is kísérletezhetnek, valamint totón és krimijátékban is részt vehetnek. A Duna egyik őshonos halát, a vizát nemcsak kirakós játék segítségével ismerhetik meg, hanem egy medencében meg is lehet simogatni néhány élő példányt. A délután folyamán a Sanké Percussion Group, a Mrs. Columbo együttes és Petruska András gitáros-énekes ad koncertet a helyszínen.

A programok Győrben és Budapesten egyaránt ingyenesek.

A Danube Flow – Hív a Duna! programsorozat tavasztól őszig rendszeresen ingyenes eseményeket szervez, hogy szórakoztató módon adjon át ismereteket a folyóról. “Hiszünk abban, hogy az élmények hatására a városlakóknak újra élő kapcsolatuk lesz a Dunával” – emelte ki Kobrizsa Ádám, a programokat szervező Mindspace Nonprofit Kft. vezetője.

Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára az eseményen felidézte: “az 1994. június 29-én aláírt Duna Védelmi Egyezmény tiszteletére Magyarországon immár tíz éve ünnepeljük ezen a napon a folyót és az érintett országok közötti környezetvédelmi, gazdasági és kulturális együttműködést. A Nemzetközi Duna Napon minden évben egy-egy adott témára irányítjuk a közvélemény figyelmét, ezért lett az idei év szlogenje a Tegyünk a vizáért!”.

A győri és budapesti események részleteit a programsorozat honlapján (www.hivaduna.hu) és Facebook-oldalán (www.facebook.com/danubeflow) lehet megtalálni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik