Belföld

A „Virágos város” címre hajt Győr

Az idei évben az országos versenyre mintegy 300 település jelentkezett. Csütörtökön a városházán találkoztak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye zsűritagjai, hogy megbeszéljék a szükséges teendőket, és összehangolják a három megye 54 nevezett településének értékelését.

 

A szakembereket Fekete Dávid alpolgármester fogadta, aki úgy fogalmazott, az önkormányzat számára kiemelt fontosságú, hogy a város közterei rendezettek, szépen karban tartottak legyenek. A virágosítás, a köztisztasági programok megvalósítása és a közterületi felújítások egyrészt otthonosabb környezetet teremtenek a győrieknek, másrészt pedig vonzóbbá teszik városunkat a turisták számára is.

Egy város megítélésében jelentős szerepet játszik a kinézete, rendezettsége, tisztasága, ezért Győr és a versenykiírók szándékai egybeesnek egymással. Győr virágosítása tavasz óta folyamatosan tart, a legszembetűnőbb talán a Belváros és a győri parkok virágkölteményei, de az önkormányzat igyekszik minden városrész szépítésére odafigyelni, amiért a Győr-Szol Zrt munkatársait is köszönet illeti.

Németh Sándor a Virágos Magyarországért verseny Nyugat-Dunántúli Régiójának zsűrivezetője lapunknak elmondta a nap folyamán a zsűri tagjai elvégzik városunk értékelését is. A főbb szempontok között szerepel a közterületek rendezettsége, a virágosítás mértéke és az is, hogy az iskolák, intézmények, vendéglátóegységek, és természetesen a lakosság milyen módon veszi ki a részét a környezetszépítésben.

Utóbbira jó példa a városunkban meghirdetett Szép Környezet, Jó Közérzet verseny, amelyre minden évben sok családi és társas ház is benevez. Ezek zsűrizése is a nyár folyamán történik meg, amikor a szemlebizottság előre egyeztetett időpontokban tekinti meg a pályázó házakat és környezetét. Hogy Győrt miként értékelte a Virágos Magyarországért Verseny zsűrije, azt majd csak az őszi eredményhirdetés után tudhatjuk meg.

Az Európai Közösség tagországainak felhívására hazánk 1990-ben csatlakozott az Európai Virágos Városok és Falvak Versenyéhez, az első Virágos Magyarországért Versenyt pedig 1994-ben hirdették meg. Azóta Magyarország szép sikereket ért el az európai megmérettetésben.

Győr 2000-ben az első helyet szerezte meg a hazai seregszemlén, így 2001-ben városunk képviselte országunkat a nemzetközi mezőnyben, ahol ezüst fokozatot ért el. 2005-ben Győr rendezhette a Virágos Európai Városok és Falvak Versenyének díjkiosztó gáláját, a következő években pedig további díjak és sikerek következtek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik