Belföld

Gyurcsány: Nem vagyok alku tárgya

gyurcsány (gyurcsány, )
gyurcsány (gyurcsány, )

Sok mindent bevállal, nővé mondjuk nem operáltatná magát.

Az ellenzéki összefogásnak nem Gyurcsány Ferenc az akadálya – mondta Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök egy szerdai háttérbeszélgetésen leszögezte: a Demokratikus Koalíció (DK) “nem eladó és a DK elnöke nem alku tárgya”.

Persze a legtöbb dologtól nem zárkózik el. Ha csak azt nem kéri valaki, hogy “operáltassam át magam nővé”, minden javaslat megfontolható és megtárgyalható, mert nincs olyan indítvány, amelyik sértené a DK-t – jelentette ki.

Fotó: Berecz Valter

Akadályok

Az összefogásnak két nagy akadálya van, amelyből az első az MSZP és az Együtt-PM viszonyában van – ismertette véleményét. Úgy fogalmazott: ez nem program, hanem “ambícióvita”, ugyanis az a kérdés, hogy közös vagy egyeztetett jelölteket állítsanak-e. Meglátása szerint az MSZP közös jelöltekre vonatkozó felvetése a támogathatóbb, de ha ezt fogadják el, akkor a listának is közösnek kell lennie. A párhuzamos listák 3-5-tel kevesebb képviselői helyet hoznak, ráadásul akkor egymással is versenyezni kell – hangsúlyozta.

Az összefogás második akadálya a DK és az Együtt-PM között zajló, a politikai szemléletről, a múltról, a 2002-2010 közötti időszakról, viszonyról szóló vita – jelentette ki.

B-terv

“Nem tudom, hogy lesz-e összefogás, de reméljük és dolgozunk érte” – összegzett. Szavai szerint az átfogó demokratikus összefogás felépítése prioritást élvez, de “mindenki fejében ott van a B-terv, ha ez nem jön össze”.

Ha nem lesz teljes körű megegyezés, akkor el fog indulni a tárgyalás az MSZP és a DK között, amelynek során végig kell gondolni, hogy létre lehet-e hozni egy szélesebb körű ellenzéki összefogást az Együtt-PM nélkül. A DK emellett arra is felkészült, hogy önállóan induljanak – mondta.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy miközben az ő ismertsége száz százalék körüli és a választók közel nyolcvan százaléka hallott arról, hogy létezik a DK, csak 25 százalék tudja, hogy ő vezeti a pártot. Ezért a nyár második felétől olyan politikai kampányokba és akciókba kezdenek, amelyek során “azt kell megtanítani a választóknak, hogy Gyurcsány a Demokratikus Koalícióban politizál”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik