Belföld

Rezsi: kutatják, mit csökkenthetnének még

rezsi (rezsi)
rezsi (rezsi)

Ellenőrzik a szolgáltatókat, keresik a további lehetőségeket.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az egyetemes közműszolgáltatás minden területén vizsgálni fogja, hogy milyen további tartalékok vannak a rezsicsökkentésre, megállapításai alapján a kormánynak tesz majd javaslatot – nyilatkozta a Világgazdaságnak Dorkota Lajos, a hivatal új elnöke.

A MEKH önálló, szabályozó hatóságként 2013. március 18-án jött létre a Magyar Energia Hivatal jogutódjaként, Dorkota Lajos július 1-jétől veszi át a vezetését, elnöki megbízatása hét évre szól. Az új elnök új, a korábbi munkái során már bevált munkatársakat is visz magával, akiket azonban még nem kívánt megjelölni – ismerteti a lap hétfői száma.

Dorkota Lajos elmondta: elsőként meg kívánja vizsgálni a hivatal jelenlegi működését, amin nyilvánvalóan változtatni kell, hiszen módosult a MEKH feladat- és jogköre is. Új feladatai között kiemelten fontos lesz, hogy számszerű adatokkal gyorsan és hatékonyan segítse, támassza alá a kormány által megkezdett rezsicsökkentést. Irányításával a hivatal továbbra is ellenőrizni fogja, hogy a szolgáltatók végrehajtották-e a rezsicsökkentést, megfelelően állították-e ki a számláikat, s ha nem, akkor a MEKH bírságot fog kiróni rájuk.

A MEKH-hez került egyik új, nagy területen, a víziközmű-szolgáltatás hatósági felügyelete terén Dorkota Lajos az első fontos teendőnek az új szolgáltatók kijelölését tekinti, és persze itt is előkészíteni a 10 százalékos rezsicsökkentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik